MTI/mszp.hu | Belföld | magosz
2017. március 23. 13:47

Megszűnt a MAGOSZ?

Az MSZP szerint gyakorlatilag a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (MAGOSZ) megszűnésével járna, ha a szervezet következő kongresszusán felszámolná az országos választmányát.
Gőgös Zoltán, a szocialisták elnökhelyettese csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, amennyiben a MAGOSZ a közeljövőben mégis megtenné ezt a lépést, akkor a magyar gazdáknak nem maradna olyan fóruma, ahol megoszthatnák a problémáikat.
    
A politikus úgy fogalmazott, a szövetség gyakorlatilag már ma sem működik, csak politizál, amit szerinte az is mutat, hogy a szocialisták információi alapján a szervezet idén három év után tarthat ismét kongresszust, holott alapszabályában két évenkénti ülésezés van előírva.
    
Harangozó Gábor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke a magyar mezőgazdaság hétköznapi életét segítő szabálykorrekciókat sürgetett.
    
Példaként említette, hogy az MSZP a szerződéses-, illetve fizetési fegyelmet javító javaslatok benyújtására készül, továbbá kezdeményezik majd a mezőgazdasági felvásárolókkal szembeni fizetési szankciók bevezetését, valamint az átlagos elszámolási időszak 60 napról két hétre csökkentését.
    
Harangozó Gábor emellett felszólította a kormányoldalt, hogy ne nyújtsák be azt a törvényjavaslatot, amely egyetlen országos intézménybe integrálná a jelenleg önállóan működő különböző agráregyetemeket. Az MSZP ellenkező esetben minden érintett helyen olyan tiltakozást szervez, amellyel "elsöpri ezt a javaslatot" - fogalmazott a szocialista politikus, hozzátéve, a szóban forgó elképzelésnek teljes az elutasítottsága vidéken, szerinte azt még a fideszes képviselők sem támogatják.
    
Gőgös Zoltán kérdésekre válaszolva azt mondta, egy szociáldemokrata pártnál nem lehet kérdés, hogy egy bizonyos vagyoni szint felett luxusadót vetnek ki a gazdagok nagyobb felelősségvállalása érdekében. Az MSZP-nek ezzel összefüggésben sincs semmi oka támadni a Demokratikus Koalíciót (DK), amely egy "önálló politikai párt, csinálja a maga dolgát, van egy év a választásokig, mi is csináljuk a magunk dolgát, aztán majd valamikor biztos lesznek olyan dolgok, amik összeérnek" - tette hozzá, megjegyezve, hogy a két pártnak vannak közös jelöltjei, például a zuglói időközi önkormányzati választáson.