2012. május 01. 23:39

Mer’ mindnyájan testvérek vagyunk!

Éljen május elseje!

Hogyan is kezdődött Orosházán? Valahogy így...

„A bérmozgalom irányítója Pusztai Pál, az első mozgalom egyik értelmes vezetője volt. Ezt ő úgy csinálta, hogy maga köré gyűjtött öt-hat megbízható, ügyes embert, ezeket kitanította szerepükre, azután beosztotta őket az emberpiac különböző pontjain. Így a megbízottnak már kora reggel sikerült az embereket meggyőzni arról, hogy mától kezdve a napszám nem 60 krajcár, hanem − mondjuk − 1 forint. Ehhez azután olyan szigorúan ragaszkodott mindenki, mint a parancsolat, úgyhogy a munkáltatók kénytelenek voltak megadni, mert máskülönben nem kaptak munkást.”

Akkor, a XIX. század utolsó éveiben, Orosházán is nagy volt a szegénység. A „legnagyobb magyar falu” főterén külön emberpiacon árulták magukat a napszámosok. Majd szervezkedni kezdtek, munkáskört alakítottak, zászlót bontottak, amit a hatalom elkoboztatott. Ez vezetett a véres május elsejéhez, amikor is 1891-ben ezen a napon a tömeg a főszolgabíróság elé vonult, hogy a zászlaját követelje, amely akkor már nem bot és vászon volt, hanem a szabadságuk és munkásöntudatra ébredésük szimbóluma. A visszaadás többszöri ígérgetése után délutánra váratlanul a tiltakozó tömeg szétkergettetett, a csendőrök kardlapoztak, lövések is durrantak. Az orosházi véres május elseje mélyen bevésődött a környékbeli és viharsarki emberek tudatába, emléke élénken élt még évtizedekkel később is.

 
Április 30-án este a Magyar Szocialista Párt orosházi szervezete − mint az elmúlt években mindig − megemlékezett az 1891-es agrárszocialista megmozdulásról. Ezt követően a hagyományos fáklyás felvonulást is megtartottuk, hatalmas tömeggel. Vittük a fáklyát, életben tartjuk a lángot.

A múlt kötelez. Nem lehetünk elégedettek ma sem. Baloldaliként és orosháziként harcolnunk kell az értelmetlen terhek, a kibírhatatlan adóztatás, a kevesek gazdagodása és sokak szegényedése ellen. Nem tűrhetjük, hogy ilyen sokan legyenek munka nélkül a városunkban, hogy a fiatalok egyre inkább csak külföldön találhassák meg a számításukat, hogy sorozatosan a szemünkbe hazudjanak a városvezetők, hogy mindenen takarékoskodjanak, csak saját magukon nem. Nem engedhetjük, hogy újabb és újabb terheket rakjanak azok vállára, akik már eddig is a lehetségesnél sokkal többet cipeltek. Küzdenünk kell azon javaslatunk megvalósításáért, hogy a legszegényebbek megsegítésére szociális válságalapot hozzunk létre, hogy a háromgyerekeseknek újra alanyi jogon járjon a buszbérlet, hogy a rászorult 65 éven felülieknek újra ne kelljen fizetni a szemétdíjért. És még sok ilyen javaslatunk van, amelyekkel segíteni tudnánk, és amelyek eddig elbuktak a fideszes többség önkényén. De nem hagyjuk magunkat, küzdünk tovább!

A baloldali hagyományok letéteményeseinek sem volt könnyű. Ahogy Pusztai Pál lelket tudott önteni az emberpiacon a kisemmizett emberekbe, ahogy össze tudtak fogni ők egy jobb élet reményében, ugyanúgy hinnünk kell nekünk is abban, hogy együtt sikerülhet. Hinnünk kell, hogy van remény!

Május elseje a természet virágba borulásának időszaka is, a „zöldfarsangé”. A szüntelen változás és megújulás ígérete. Az örök reményé, hogy jöhet egy jobb kor. Hogy még jőni fog!

Itt van újra május elseje,

A levegő dallal van tele.

Zengedezzük hát mink is dalunk,

Mer’ mindnyájan testvérek vagyunk!

Így „énekelték meg” a XIX. század végén a viharsarki munkások a „Szabadság − Egyenlőség − Testvériség” mindent átható érzését. Merítsünk hát ebből erőt és jókedvet.

Boldog május elsejét, Orosháza!

MSZP Orosházi Szervezete elnöksége