nol.hu | Belföld | publicisztika Horn Gyula gyász
2013. június 23. 14:27

Mesterházy Attila: Horn igazsága

Horn Gyulára emlékezem.


Az emberre, aki magasra, nagyon magasra jutott, Európa legnagyobbjai közé. Aki abból a magaslatból sem feledte, hogy a legfontosabb feladat Magyarország szolgálata, és ennek érdekében, ha kellett, az érzelmeit is leküzdve, saját személyisége ellenében is képes volt súlyos döntéseket hozni. Az emberre emlékezem, aki bármilyen magasra jutott is, egyetlen pillanatra sem feledte, hogy honnan érkezett. Lentről. A legmélyebb szegénységből. Azok közül, akikről Déry Tibor így írt: „ott állnak egyetlen ingben, ami a szenvedésé”. Proli volt, igen. De az ő szájából ez a szó büszkeséggel és öntudattal hangzott. Nála a kétkezi munkának valódi becsülete volt, ő nem a múltban nosztalgiázott, mint a mai urak – tudta, honnan jön, tudta, miről beszél. A szegények, kiszolgáltatottak, a folyamatosan dolgozó, de nehezen megélő és küszködő emberek szolgálata számára nem egyszerűen politikai meggyőződés, hanem emberi tisztesség dolga volt. Ő nem nézte le a szegény embert. Nem sajnálta le őket. Nem állhatta a rajtuk és belőlük élősködőket.

Horn Gyulára emlékezem, az emberre, akinek megadatott, hogy olyan dolgokat vihessen végbe, amelyek miatt rá akkor is tisztelettel emlékeznek majd Európában, amikor a Nyugattal hadakozó új urakra már nem fog senki sem. Az emberre emlékezem, aki még életében történelmi személyiséggé válhatott. Aki fejezet lesz a történelemkönyvek lapjain, nem lábjegyzet: az ő fejezete az egységes Európa, benne pedig a szabad Magyarország megteremtéséről szól. Hiszen ha volt valóban érdemi, sorsdöntő mozzanata a rendszerváltoztatásnak, Kelet-Európa szabaddá és Európa egységessé válásának, akkor az Horn Gyula és Németh Miklós nevéhez kapcsolódik végérvényesen: ők döntöttek úgy, hogy átengedik Magyarországról Ausztriába az itt lévő keletnémet polgárokat. És ha volt szimbolikus pillanata annak a felemelő kornak, akkor az volt az, amikor saját kezével kezdte bontani a szabad Nyugatot és az elnyomott Keletet elválasztó vasfüggönyt. Tisztánlátása, bátorsága és személyes felelősségvállalása nélkül másként alakult volna ez a folyamat. A történelem alakult volna másként. Talán tragikusabban, de kétségkívül nehezebben és lassabban jutottunk volna el az egységes és szabad Európába.

Ő – és rajta keresztül Magyarország – így vívott ki tiszteletet és megbecsülést magának Európában. Nem akarta magunkat világhatalomként láttatni. Nem hőzöngött, nem kivagyiskodott – Horn Gyula és általa Magyarország a cselekedetekkel kivívott tisztelet okán válhatott tényezővé abban az időben. Hiába is volt Németországhoz vagy Franciaországhoz képest kisebb súlyú nemzetünk, de erkölcsi erőnk az átmenet éveiben felértékelt bennünket a minket megillető helyre. Horn Gyula, az ember, aki nagyon mélyről jött, így vált az akkori meghatározó európai vezetők, Helmut Kohl, Francois Mitterrand, Margaret Thatcher egyenrangú partnerévé.

Horn Gyulára emlékezem most, az emberre, aki előbb reformszocialistaként, majd rendszerváltó külügyminiszterként, később országújító miniszterelnökként olyan dolgokat vitt véghez, amelyek máig hatnak. Hatásuk érződik a magyar nép szabadságát féltő és védő német kormány baráti, de határozott diplomáciai lépéseiben, a német vállalatok irántunk tanúsított elkötelezettségében, az európai kormányfők még megmaradt bizalmában. Ezt még a honvédők sem tudták lerombolni. Holtában is megbirkózik velük.

Horn Gyulára emlékezem most, az emberre, aki megnyitotta a határt, s volt ereje átlépni a saját határait is: megújította Magyarországot. A bajban, a vészhelyzetben önmagát megtörő döntést hozott. A szíve ráment – de megélhette, hogy igaza volt. A csődtől megmenekültünk, az ország azóta sem látott növekedési pályára állt.

Horn Gyulára emlékezem, az emberre, aki elég bölcs volt rendezni közös dolgainkat a szomszédos országokkal, hogy így járuljon hozzá a határon túli magyarság jogainak védelméhez, nemzeti érdekeink érvényesítéséhez – végső soron a térség stabilitásához.

Hagyatéka egy szabadabb, fejlődőbb, gyarapodóbb, európai Magyarország. Ránk hagyta az európai értékek és szabadságjogok garantálásának, a haladás előmozdításának, az életszínvonal növelésének, a stabilitás és a biztonság erősítésének örökét. Sok oka s még több tanulsága van annak, hogy ezzel az örökséggel nem bántak gondosan az utána következő kormányfők, kormányok. De végképp felélni, eltékozolni mégsem tudták ezt a hagyatékot, holott már inkább szabadulnának tőle, mert túl kényelmetlen. Arra emlékeztet, hogy honnan indultunk, és hová juthattunk volna, ha annyi tehetséggel, tudással, felelősséggel és emberséggel irányították volna az országot, mint tette Horn Gyula.

Horn Gyulára emlékezem, az emberre, akinek örökségében a munkájukból élő emberek, kétkezi munkások, tanárok, ápolók, értelmiségiek a mai napig osztoznak. Mert Horn Gyula öröksége a nehezen élő, de biztonságban boldogulni akaró emberek igazsága. A baloldal felelőssége pedig, hogy megvédje és érvényre juttassa ezt. Ezért mi, a magyar baloldal vezető erejeként erre építjük a politikánkat régóta, a programunkat most és az országot is hamarosan.

Ahogy egykor Horn Gyula. A rendszerváltoztató politikus, az országújító miniszterelnök, a nagy államférfi, az elkötelezett európai. A proli, aki történelmet csinált.

Rá emlékezem. Nyugodjék békében.