Népszava
2012. március 09. 09:00

Mesterházy kormányt váltana

A következő két év legfontosabb feladatának a Fideszt leváltó választási szövetség létrehozását nevezte Mesterházy Attila évértékelő beszédében. A szocialista pártelnök szerint a Fidesz 2014-ben ugyanazért bukik el, amiért két éve nyert: a felelőtlen, demagóg ígéretek miatt. Mesterházy szerint az Orbán-kormány lemondott az országban élő nehéz sorsú, szegény emberek millióiról, hiszen ma 4 millió ember él a létminimum alatt vagy annak határán.

A Fidesz ugyanazért fog elbukni 2014-ben, amiért 2010-ben nyert: mert ellenzékben csupa felelőtlen, demagóg ígéretet tett - mondta Mesterházy Attila évértékelő beszédében, amelyben a választási ciklus félidejének közeledtével nemcsak a múltról, hanem a jövőről, és a szocialista párt 2014-es kormányváltó terveiről is szólt. Az elnök-frakcióvezető szerint 2014-re az MSZP - összefogva más ellenzéki pártokkal és a civilekkel - elég erős lesz ahhoz, hogy leváltsa a Fideszt és elég felkészült is ahhoz, hogy kormányozzon. A szocialista párt úgy készül a következő választásra, hogy tanul a saját és a Fidesz hibáiból is. Szerinte 2014-ben "új, tiszta lapot kell nyitnunk, és a fejlécére azt kell majd írnunk vastag, kitörölhetetlen betűkkel: negyedik Magyar Köztársaság."

Mesterházy arról is beszélt, milyen a mostani, harmadik köztársaság: a csalódottság és az elkeseredettség lett úrrá, mert "a kétharmados szavazógép" valamint az Orbán-kormány lerombolta az alkotmányos rendszert, ahelyett, hogy megvédte volna.Átírta és kijátszotta a demokratikus szabályokat, ahelyett, hogy betartotta volna azokat. "Magyarország kétharmadának elege van az Orbán-rendszerből". A közelgő tisztújításon a pártelnöki posztért újrainduló Mesterházy beszédét ezen a ponton - ahogy később is - félbe szakította a helyszínen megjelent mintegy 200-300 szocialista politikus és szimpatizáns tapsa, de szavait sokkal többen hallották, hiszen beszédét élőben közvetítette a Klubrádió és az ATV is.

A jelenről sötét képet festő Mesterházy azt is elmondta: az országot a Fidesz kormányzásának sorozatos kudarca miatt csőd fenyegeti, az ígéretek ellenére nőtt az államadósság, a befektetők elkerülik az országot. A beruházások leálltak, a hazai kis- és középvállalkozások pedig a túlélésre rendezkednek be, miközben az embereknél folyamatossá vált a lecsúszás, pedig a kormány gyarapodást ígért. Élesen bírálta az Orbán-kabinet gazdaságpolitikáját is, emlékeztetve arra, hogy adócsökkentés helyett nemcsak adóemelésekkel, hanem több új sarccal is szembesülni kellett. "A kormány a többletforrások helyett a megszorítások terhét osztja el."

Pedig a költségvetés jelentős pluszbevételre tett szert azzal, hogy "lenyúlták" a magánnyugdíj megtakarításokat, csakhogy a pénzt "Matolcsy György alig fél év alatt eltapsolta" - tette hozzá a pártelnök. Emiatt teljes a bizonytalanság a nyugdíjrendszerben, és a szociális rendszerben is nyomasztó a kilátástalanság. Mesterházy szerint a kormány lemondott az országban élő nehéz sorsú, szegény emberek millióiról, hiszen ma 4 millió ember él a létminimum alatt vagy annak határán, miközben a kormány szerint 47 ezer forintból is meg lehet élni. Miközben a nézőtéren ülők egyetértően bólogattak, a szónok tovább sorolta a sérelmeket: a Fidesz-kormány a hajléktalanokat börtönbe, a munkanélkülieket munkatáborba, a hitelüket törleszteni képteleneket szegénytelepekre száműzné.

A pártelnök-frakcióvezető kitért arra is, hogy eközben nem teljes a demokrácia Magyarországon. Azért nem, mert "demokráciában nem lehet az egyik leghűségesebb emberünk feleségét a bírói kar fölé ültetni, nem lehet korábbi pártemberünket beültetni a legfőbb ügyész székébe" - utalt Handó Tündére (Szájer József fideszes EP-képviselő felesége) és Polt Péterre. De nem lehet egypárti alkotmányt sem rákényszeríteni az országra, ahogy nem lehet megvonni az Alkotmánybíróságtól a jogköreit, és nem szokás "pártkatonákkal" sem feltölteni a testületet. Sőt, jogállamban nincs helye a visszamenőleges törvényalkotásnak, nem lehet megszállni a közmédiát, megszüntetni ellenzéki rádiókat, kiretusálni a "kritikus képet és hangot".

Mesterházy szerint demokráciában a kormány nem fenyegeti az állampolgárait, ha azoknak tőle eltérő véleménye van. Emlékeztetett, mindezek hatására az Európai Unió és a nyugati demokráciák a magyar kormány tudtára adták, hol a határ demokrácia és diktatúra között. Csakhogy Orbán nem értette a célzást, és ámokfutásba kezdett a külpolitikában. Mint mondta, Orbán a "fél világot" magára haragította, így nem csoda, ha Brüsszelben nem kokit és sallert kapott, hanem "kemény bal csapottat és jobb horgot." Szerinte a miniszterelnök ekkora K.O. után sem gondolkodott el, pedig ezeket az ütéseket ő kapta személyesen, nem Magyarország.

Orbánnal az a baj, hogy a hatalmát még több hatalommal próbálja bebiztosítani, pedig ehhez szakértelemre és bizalomra lenne szüksége. Csakhogy hiányzik a szakértelem, ezt bizonyítja a kudarcos gazdaságpolitika és az, hogy az ország többsége rosszul járt. A kivételezett kevesek, a "politikai felvilág" viszont nagyon is jól járt - állapította meg Mesterházy, emlékeztetve a már-már a kormány és a törvény felett álló érdekcsoportokra, a "zártkörűen, de korlátlan felelőtlenséggel működő Simicska Zrt.-re, és a Nyerges Kft.-re." Szerinte Magyarországon intézményesült a korrupció, a gazdasági érdekcsoportok étvágya csillapíthatatlan, befolyásuk pedig korlátlan.

A kudarcos kormányzás minden hibájának kijavítása az új kormányra vár - tért át Mesterházy a jövő feladataira. Közölte, hogy az MSZP május elsején nyilvánosságra hozza a legfontosabb elképzeléseit, illetve válaszait a legégetőbb problémákra, ezután pedig a szocialista párt politikusai országjárásra indulnak, ahol elbeszélgetnek a változást akarókkal. A következő két év legfontosabb feladatának pedig a Fideszt leváltó választási szövetség létrehozását nevezte.

Havi 47 ezer csak az életben maradásra elég

Valóban a lehetetlent próbálta az MSZP egyik fiatal politikusa, amikor 21 nappal ezelőtt megfogadta a kormánypárti politikusok tanácsát és úgy döntött, hogy 47 ezer forintból megél egy hónapig. Az évértékelő rendezvény egyik vendégszónokaként a választmányi tag Bárány Balázs arról beszélt: három hét után az a tapasztalata, hogy ez az összeg az életben maradásra talán elég, az élethez már nem. A havi 47 ezer forintból ugyanis a számlák kifizetése után nagyjából semmi nem marad, csak kevés, ráadásul egészségtelen táplálékra való, annyi, hogy éppen ne éhezzen. Mint mondta, az olyan "luxusdolgok", mint az újság, mozi, színház, megtakarítás, vagy az "egyszer jól lakni" érzése, ismeretlen fogalmak, ha az ember 47 ezerből kénytelen gazdálkodni. Bárány szerint az ő szerencséje, hogy kilenc nap múlva abbahagyhatja ezt a kísérletet, másoknak viszont nincs választása, "így élik le az életüket".

Európában Orbán megbukott

Orbán Viktor Európában megbukott, kormánya pedig elszigetelődött, de az Európai Unió nem buktatja meg, nem váltja le a kabinetet, ezt a szocialistáknak kell megtenniük - mondta az MSZP EP-delegációjának vezetője. A rendezvényen a pártelnök előtt beszélő Tabajdi Csaba szerint tévedés, hogy - miként Orbán gondolja - "bealkonyult a Nyugatnak és a liberális demokráciának", ahogy az is, miszerint Magyarország számára az EU-n kívül is van élet. Sőt, csak a jelenleginél erősebb unión belül van esélyünk a fejlődésre. A kormány nem lehetőségként, hanem ellenségként tekint az unióra, benne találta meg azt az ellenségképet, amellyel elterelheti a figyelmet az elmúlt két év kormányzati felelősségéről - mondta Tabajdi. "Nem az EU, nem egy nemzetközi összeesküvés, hanem az Orbán-kormány politikája bünteti Magyarországot." Megjegyezte: a kormányt lehet és kell is bírálni, de méltánytalanság lenne, ha emiatt felfüggesztenék a kohéziós alapokból a kifizetéseket. Tabajdi végül két jó tanácsot adott. A jobboldalnak azt: "nem elég nemzetinek látszani, annak is kell lenni". A baloldalnak pedig - tanulságként is - azt: "nem elég patriótának lenni, annak is kell látszani."

Harangozó: előbb kell a konszenzus

Mesterházy Attila nem elsősorban pártelnöki beszédet mondott, hanem egy valódi nemzetértékelést, egy látlelet adott Magyarország problémáiról - mondta lapunknak Harangozó Tamás. Az MSZP elnökségi tagja szerint a legfőbb baj az Orbán-kormánnyal nem a jogállam leépítése, hanem a szakértelem, a kormányzóképesség hiánya. Emiatt kell a következő két évben a szakértelmet a maguk oldalára állítani, vagyis az MSZP által megfogalmazott politikai kereteket csak a szakmai, ágazati és civil szerveződések, illetve az érdekképviseletek segítségével lehet és szabad valódi tartalommal megtölteni. Mesterházy kimondta az MSZP legfőbb vállalását: többé nem követi el azt a hibát - amit 2010 után a Fidesz is -, hogy mást igér ellenzékben, majd kormányon mást tesz. Ezért sem tehet addig az MSZP konkrét, szakpolitikai ígéreteket, amíg választási programja mögé nem teremti meg a legnagyobb társadalmi konszenzust - fogalmazott Harangozó. Hozzátette: a jelenlegi kétharmados "tákolmány" helyett egy demokratikusan is megmérettetett, konszenzusos alkotmányt kell létrehozni.

Horváth: Budapest az állatorvosi ló

A főváros és az állam viszonya ékes példája annak, mennyire igaza volt Mesterházynak, amikor azt mondta, hogy a jó kormányzáshoz szakértelem és bizalom kell, és ezek azok, amiknek az Orbán-kormány a leginkább híján van - mondta lapunknak Horváth Csaba. Az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerint ugyanis Budapest a kormány "állatorvosi lova". A Fidesz-KDNP az összes, tipikus hibát elkövette a főváros irányításában, még a BKV összeomlását is csak ideig-óráig sikerült elkerülni. Horváth szerint a szakmai dilettantizmus mellett egy furcsa politikai indíttatás is mozgatja a kormány fővárossal kapcsolatos tevékenységét: "Orbán Viktor utálja Budapestet, mivel a 2010 előtti választásokon rendre a Fidesz ellen szavazott a fővárosi választók döntő többsége". Két évvel ezelőtt is mindössze 6 ezer szavazattal kerültek többségbe a mai demokratikus ellenzékkel szemben. Úgy vélte: ezért vált kormányzati céllá Budapest önrendelkezésének felszámolása, amire jó példa a járási rendszer és az önkormányzati intézmények államosítása.

Kovács: az unióban fordított a helyzet

Az MSZP egyik legfőbb feladata a következő két évben az, hogy megértesse a választópolgárokkal: nem Orbán Viktor védi a magyar embereket az Európai Unióval szemben, hanem éppen a magyar kormánnyal szemben kemény kritikákat megfogalmazó európai - zömében jobboldali, konzervatív - politikusok védik Magyarországot Orbánnal szemben. Erről Kovács László beszélt lapunk kérdésére. A volt külügyminiszter, korábbi uniós biztos szerint ezt az állítást mi sem bizonyítja jobban, minthogy a magyar kormányt - a médiatörvény, az alaptörvény és a jogállam lebontására irányuló intézkedései miatt - az az Európai Parlament marasztalta el, amelyben a jobboldal, ezen belül a néppárti frakció - amihez a Fidesz is tartozik - többségben van. Kovács kiemelte: nem pártpolitikai kérdésekről van tehát szó, nincs nemzetközi baloldali összeesküvés sem, hanem csak Orbán próbálja a saját, bel- és külpolitikai kudarcait az EU-ra hárítani.

Lengyel Tibor / Népszava

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=529010