InfoRádió | Belföld, Gazdaság | Aréna áfacsökkentés
2013. március 14. 14:27

Mesterházy soha nem akart belépni a Fideszbe

Szakmai szervezetek javaslatát karolta fel az MSZP, amikor az alapvető élelmiszerek áfa-csökkentését javasolta. Mesterházy Attila, az ellenzéki párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: két héten belül elkezdik az aláírásgyűjtést. Az MSZP elnöke állítása szerint soha nem akart belépni a Fideszbe.

Két héten belül kezdődik a szocialista párt aláírásgyűjtése az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséről - mondta az MSZP elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Mesterházy Attila közölte: a párt aktivistái ajtóról ajtóra járnak majd, azt kérdezve az emberektől, egyetértenek-e azzal, hogy a kormánynak a rezsicsökkentés keretei között az alapvető élelmiszerek áfáját 27-ről 5 százalékra kellene csökkenteni.

Az MSZP korábban törvényjavaslatot is beterjesztett az Országgyűlés elé az áfacsökkentésről. Éheznek Magyarországon gyerekek, családok nem tudnak tisztességes ételt vásárolni, akkor érdemes csökkenteni az alapvető élelmiszerek áfáját - mondta Mesterházy Attila, aki emlékeztetett: a párt szakmai szervezetek javaslatát karolta fel.

Mesterházy Attila emlékeztetett arra, hogy az unióban az alapvető élelmiszerek áfája 9-11 százalék körül van. Az MSZP elnöke arról is beszélt, hogy a szocialisták támogatják a rezsicsökkentést, de a párt szerint ezt az energiafelhasználás hatékonyabbá, korszerűbbé tételével kell elérni.

Az MSZP elnöke állítása szerint soha nem akart belépni a Fideszbe. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára nemrég a Népszabadságnak nyilatkozva mondta azt, hogy Mesterházy Attila eredetileg a Fideszbe jelentkezett. A pártelnök mindezt cáfolta.

Mesterházy Attila úgy vélte, hogy az unió várhatóan nem fog újabb eljárásokat indítani Magyarország ellen, ám ez nem is baj, hiszen ha olyan intézkedéseket hoznának, amely nem a kormányt, hanem az embereket sújtaná, azt nem is támogatnák. Nem az országot kell szankcionálni, hanem Orbán Viktort meg a kormányát, meg azt az idióta politikát, amit művelnek - fejtette ki.

A pártelnök arra számított, hogy az államfő aláírja a negyedik alaptörvény-módosítást. Mint mondta, levelet írt az ombudsmannak, hogy fontolja meg, hogy normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól.

Mesterházy Attila meglepődött, hogy az LMP-ből kivált és azóta az Együtt 2014-el szövetségre lépett Párbeszéd Magyarországért nem kívánt részt venni a szocialista párt által kezdeményezett szakpolitikai egyeztetésen. A pártelnök úgy látta, hogy őszre körvonalazódhat, hogy az ellenzéki együttműködésben kinek milyen szerep juthat.