Mi a nemzeti érdek?

Mi a nemzeti érdek?
Az elmúlt héten két olyan kormányfő találkozott Budapesten, akik hivatalba lépésük óta komoly fejfájást okoznak azoknak, akik az erős Európát nemcsak jelszóként használják, hanem azt valóban céljuknak tekintik. A két érintett országnak is ez lenne az érdeke. Az Egyesült Királyság ugyan nukleáris hatalom, Európa második legerősebb gazdasága és az ENSZ BT állandó tagja, ám önmagában vett súlya mégsem mérhető az Egyesült Államokéhoz, Kínáéhoz vagy a világ más erőközpontjaihoz. Tényleges befolyását uniós tagsága adja. Túlzó, de nem teljesen alaptalan vélemények szerint az Európai Unióból távozó Egyesült Királyság nem lenne több, mint egy sziget az Atlanti-óceánban. De az EU meggyengülése is együtt járna az ország nemzetközi súlyának csökkenésével.

Azt gondolom, nem szorul bizonyításra, hogy az Európában közepes méretű és lakosságú, szerény gazdasági teljesítményt nyújtó Magyarországnak az Egyesült Királysághoz képest sokkal nagyobb mértékben van szüksége az EU-ra, annak támogatására és a tagság más előnyeire. Minél erősebb Európa, minél hatékonyabban működik a 28 tagállam integrációja, annál jobban tudjuk érvényesíteni nemzeti érdekeinket a globális gazdasági és politikai térben.

A brit kormányok az ország uniós csatlakozása óta próbálnak egyensúlyozni a tényleges nemzeti érdekek és az európai kontinenstől bizonyos távolságot tartani kívánó hagyományos angol felfogás között. Ezért nem tagja ma sem az Egyesült Királyság az eurozónának és a schengeni rendszernek. Az öt év alatt, amíg a brüsszeli Európai Bizottság tagja voltam, gyakran tapasztaltam, hogy a közös álláspont kialakítását miként nehezítette, vagy akadályozta meg a brit ellenállás.

A hagyományok és a tényleges nemzeti érdekek közötti ellentmondást próbálta áthidalni Cameron azzal, hogy megígérte, legkésőbb 2017-ben népszavazást tartanak az Európai Unióból történő távozás vagy a bennmaradás kérdéséről. Nemrég több mint száz közgazdászt kérdeztek meg erről, de egy sem akadt, aki szerint a távozás jót tenne a brit gazdaságnak. Ezzel természetesen tisztában van Cameron is. Ezért olyan módosításokat próbál elérni az EU és az Egyesült Királyság viszonyát is meghatározó uniós alapszerződésben, amelyek kielégítenék a távozást akaróknak legalább egy részét, ugyanakkor elfogadhatóak a többi 27 tagállam számára is. A változtatások a brit közvélemény euroszkeptikus része és az uniós tagság előnyeit tagadó, a szorosabb integrációt elutasító politikusok igényeinek megfelelően elsősorban a közösségi hatáskörök csökkentésére és a nemzetállami hatáskörök bővítésére irányulnak. Ezek azonban nem erősítenék, hanem gyengítenék Európát.

Más a helyzet Magyarország esetében. Az uniós tagság vitathatatlan előnyeit felismerve a csatlakozási tárgyalások lezárását követő 2003-as népszavazáson a szavazók 82 százaléka támogatta a belépést. Azóta ugyan a túlzott várakozások meghiúsulása miatti csalódottság és az Orbán-kormány EU elleni alaptalan támadásai érzékelhetően csökkentették ezt az arányt, de meggyőződésem, hogy egy újabb népszavazáson is az igenek lennének többségben. A magyar választók tudják, hogy hazánk gazdasági és társadalmi fejlődése milyen jelentős mértékben függ a sok milliárd eurós uniós támogatásoktól. Az elmúlt több mint tíz év alatt sok millióan tapasztalhatták a korlátok nélküli utazás, a külföldi tanulás és munkavállalás előnyeit is. Hazánk uniós tagsága tehát egyértelműen megfelel a nemzeti érdekeknek. Az is könnyen belátható. hogy az erős Európa és az ezt szolgáló szorosabb integráció Magyarországot is erősebbé teszi, nagyobb lehetőséget ad érdekeink érvényesítésére a világban.

Az erős Európa és az ehhez szükséges szorosabb integráció tehát nem a nemzeti érdekekkel ellentétes, hanem Orbán Viktor és köre korlátlan és ellenőrizetlen hatalmi, valamint anyagi érdekeivel. Ezek érvényesülését korlátozzák ugyanis az uniós értékek, a demokrácia és a jogállamiság normái, szabályai. Ezért éleződik 2010 óta szinte folyamatosan az Orbán-kormány és az uniós intézmények viszonya, ezért fordul szembe a magyar kormányfő az uniós döntésekkel, ezért ellenzi többek között a menekültügy közös megoldását, ezért hirdetett évekkel ezelőtt képtelen módon szabadságharcot a Magyarországot szerinte gyarmatosítani akaró EU ellen. Ezért szólja le a nyugati liberális demokráciát és ezért tekinti modellnek az illiberális államokat, Putyin Oroszországát és más hasonló, tekintélyuralmi rendszereket.

Az elemzők szerint a budapesti tárgyaláson Cameron és Orbán egyetértettek. Mindketten az erős Európa és a kevésbé szoros integráció mellett foglaltak állást, szándékosan figyelmen kívül hagyva, hogy a két cél kizárja egymást. Van azonban egy lényeges különbség a két egybeesőnek tűnő álláspont hátterében. Cameron nem kérdőjelezi meg az uniós értékrendet, tiszteletben tartja a demokráciát és a jogállamiságot. A szorosabb integrációtól a brit közvélemény miatt zárkózik el. Az uniós értékrendet lépten-nyomon tudatosan megsértő Orbán viszont a személyes hatalmát félti az integráció erősödésétől. Ezért a brit kormányfőnek nyújtott támogatása - akárcsak az egész orbáni külpolitika -, nem a nemzet érdekeit, hanem azok kárára a saját érdekeit szolgálja. Azzal pedig, hogy igyekezett némi megértést mutatni az Egyesült Királyságban dolgozó uniós munkavállalók szociális juttatásainak korlátozása iránt, nemcsak az ott dolgozó magyarokat, de a többi uniós munkavállalót és országaik kormányait is magára haragította.

Kovács László volt uniós biztos