2012. július 05. 16:49

Mi lesz a földekkel Heves megyében?

A Heves megyei földterületek körüli aggályokról tartott sajtótájékoztatót csütörtökön, Gyöngyösön Gőgös Zoltán, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának alelnöke és dr. Sós Tamás az MSZP megyei elnöke.

- Fejlett Vidék nincs fejlett agrárium nélkül, ez fordítva is igaz. Heves megyében a mezőgazdaság mindig meghatározó volt. Ugyanakkor látszik, hogy a 2012-es esztendőben a megyében visszaesett a mezőgazdaság, ebben egyrészt szerepet játszik a rendkívüli időjárás, itt országos átlagban is magas az aszálykár, ebből adódóan alacsonyabb a termésátlag, másrészt az állattenyésztés is rosszabb mint az országos átlag. Jónak tartjuk, hogy a közút igazgatóság, a kamara, mezőgazdasági hivatal között a jó együttműködés eredményeképpen, az alacsonyabb rendű utaknál a forgalomkorlátozást feloldották a betakarítási időszakban – kezdte sajtótájékoztatóját dr. Sós Tamás.

Elhangzott továbbá, hogy gondot jelent a megyében, hogy az elmúlt 20 évben néhány területen nem oldódott meg  a volt TSZ-ek részarányainak felosztása, ilyen közismert eset Novaj és Ostoros 20 éves pereskedése, vagy Bélapátfalva. A földbérletek kapcsán akkora botrányra, mint néhány helyen volt tapasztalható, Heves megyében nem került sor, viszont a Bükki Nemzeti Park területét érintette, amely Borsodra áthúzódó terület. Az egy ellentmondásos helyzet és alaposabb elemzést kíván, hogy mi az oka annak, hogy pl. Gyöngyös térségében is, lassúak a döntéshozatalok és nagyon sok pályázat érvénytelen.

- Ahogy már elhangzott, szóba került heves megyében a TSZ - részarány kiadásának problémája. Miután minisztériumi egyeztetést kezdtünk két ügyben is, talán úgy látszik, hogy lesz megoldás . A másik, a heves megyei földügyek: feltűnően sok eredménytelen pályázat van főleg Gyöngyös környékén, és kettő olyan ügy van, ahol sok területet nyert el ugyanaz a szereplő. Az egyik olyan, akinek korábban állattartása nem volt, a másik pedig, ahol a közút 23 km-re található, ez pedig nagyon messze van – ecsetelte a helyzetet Gőgös Zoltán.

A földtörvény ügyében elmondták, hogy állítólag ez már a kormány előtt van, és benyújtásra kerül jövő héten, ám a szocialista képviselők szerint erről sok vita lesz. Az MSZP célja az, hogy legyen konszenzus, de nem fognak engedni olyan ügyeket, amik további szétverését jelentik az ágazatnak.