2011. április 28. 18:03

Mi történik velünk?

Mi történik velünk? címmel közéleti pódiumvitán vett részt házigazdaként Kiss Péter, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának elnöke, illetve meghívott vendégként Tamás Pál szociológus, kutatóprofesszor, Csepeli György szociálpszichológus, valamint Lakner Zoltán politológus.


A kormány ténykedése szembe fordítja a különböző társadalmi rétegeket - utalt Kiss Péter az igazságtalan adórendszerre. Mint mondta, fordított Robin Hoodként működik a kormányzat: elvesznek a szegényektől és adnak a tehetősebbeknek.

A politikus úgy fogalmazott: kiderült, kettős beszéddel tettek szert a kormányzó pártok nagy támogatásra, hiszen mást mondtak a jómódúaknak és az elesetteknek. Mára világossá vált, nem lehet ilyen kettős beszéd mögé koherens gazdaságpolitikát fölvonultatni – tette hozzá.

Tamás Pál helyzetértékelésében arról beszélt, hogyan változott a társadalom konfliktusérzékelése a rendszerváltástól napjainkig, hol látták és látják az emberek a legnagyobb szembenállásokat.


Elmondása szerint 1995-1997-ben „fedezték fel” az emberek a gazdag-szegény konfliktust. 1999 után a roma-nem roma ellentétet látták erősebbnek, majd 2002-2003-ra a jobb- és baloldali szembenállás, kormánypártiak és az ellenzékiek konfliktusa került e lista élére.

A szociológus szerint a magyar társadalom kettészakadása érthető, hiszen az országban a kettős szerkezet kialakulásának egyenes következményeként létrejött egy „modern” társadalmi szektor, melynek tagjai azok, akik részt tudnak venni a modern világgazdaságban, illetve egy nem modern szektor, melynek tagjai nem ismernek idegen nyelveket, elszigetelten élnek a városi életformához képest.

Tamás Pál vélekedése szerint az MSZP megpróbált segítséget nyújtani a nem modern szektornak a 2000-es évek közepéig, majd változtatott és elkezdett kizárólag a modernizációra koncentrálni. A tudós szerint az a kérdés, hogy meg tudja-e szólítani a párt a nem modern szektort.

Csepeli György expozéjában hangsúlyozta: minden sorsforduló külső erők hatására indult, és ez igaz a rendszerváltásra. Úgy vélekedett, éppen az a probléma, hogy a rendszerváltást nem forradalmi erők követelték, és nem élt jelentős tömegekben ábránd, viszont megváltozott a boldogságérzékelésünk. Egyszer csak a legvidámabb barakkból a „legszomorúbb shopping centerré” változott az ország, hiszen már nem a szocialista tömb tagjainak életszínvonalával vetettük össze a sajátunkat, hanem a nyugat lehetőségeivel. Többek között ezért követte csalódottság hulláma a rendszerváltást - tette hozzá.

A szociálpszichológus az elmúlt húsz év „élményei” közül kiemelte az egzisztenciális biztonság elvesztését, a vállalkozásokhoz társuló illúziók szertefoszlását, mely annak a következménye, hogy kétharmaduk bedőlt, a reménytelen munkanélküliség megjelenését és az igazságba vetett hit elvesztését.


Csepeli György saját jövőképéről szólva nem zárta ki a polgárháborút. Mint mondta, a kormánynak és a társadalomnak nincs eszköze a gyöngyöspataihoz hasonló feszültségek kezelésére.

Utalva a kormány igazságtalan adópolitikájára hozzátette: a szegényektől elvett javak a nyomort olyan kritikus szintre emelhetik, ahol a társadalomnak inkább megérné segíteni az elesetteken.

Csepeli György pozitívumként értékelte a médiatörvényre és a - várakozása szerint – alkotmányra nehezedő nemzetközi nyomást.

Lakner Zoltán, a vita negyedik felszólalója úgy fogalmazott, hogy amivel szemben állunk, az a rendszerváltás válsága. Mint mondta, a valódi fejlődés a szabadság kiterjesztésében rejlik, abban, hogy dönthetünk arról, mihez kezdjünk az életünkkel, milyen pályán szeretnénk elindulni. Hozzátette: 1989 nyitás volt, a szabadságjogok kiterjedtek, ám a magyar társadalom ezt kevésbé becsüli, így a 2010-ben bekövetkezett politikai változás oka a csalódottságban keresendő.

A politológus véleménye szerint, Magyarországon megállt a társadalmi mobilitás. Az alsóbb, szegényebb rétegekből csak szerencsével lehet kitörni, miközben a szegénység egyre mélyül, és az inaktivitásba sodródott embereket még a növekedő gazdaság sem szívta be a munkaerőpiacra.

Lakner Zoltán úgy fogalmazott: a munkanélküli szegények dolgoztatott munkanélküliekké változnak, anélkül, hogy a szegénységből való kitörés lehetősége fennállna.