mszp.hu | Belföld | közlemény Miskolc
2017. március 12. 15:07

Miféle botcsinálta cégre bíznák a miskolci közétkeztetést?

Miféle botcsinálta cégre bíznák a miskolci közétkeztetést?
Olyan cégre bízza Miskolc teljes közétkeztetését a városvezetés, melynek vezetői azt sem tudják, hogy a most még az önkormányzati cég alkalmazásában álló, ám hamarosan hozzájuk kerülő 350 dolgozó jelenleg milyen juttatást kap. Azt sem tudják továbbá, hogy milyen állapotban vannak azok a konyhák, amelyeket majd nekik kell felújítaniuk. Legalábbis ez derült ki azon a pénteki dolgozói értekezleten, ahol válaszolniuk kellett volna a kérdésekre. Nem tudtak válaszolni, ehelyett arrogáns, agresszív hangnemben oktatták ki a jelenlevőket. Ha ezeket az alapvető dolgokat nem tudják, akkor mi alapján pályáztak? S mi alapján nyertek?

A társaságnak április közepétől kellene gondoskodnia a miskolci bölcsődések, óvodások, iskolások, idősek, szociális ellátottak étkeztetéséről, és akkortól alkalmaznák a 350 konyhai dolgozót is. Pedig a legutolsó, 2015-ben közétett beszámolójukból kiderült, hogy az azt megelőző évben összesen 2 embert foglalkoztattak. Akkor 239 millió forintos bevételre tettek szert – milyen alapon gondolja bárki is, hogy képesek a miskolci konyhákban 700 millió forintos fejlesztést végrehajtani?

Az MSZP követeli, hogy a városvezetés április 1-jéig hozza nyilvánosságra a cég pályázatát. Számoljanak be, milyen szempontok alapján döntöttek arról, hogy ez a pályázat érvényes és Miskolc számára megfelelő lehet. Hozzák nyilvánosságra azt is, milyen garanciákat kértek a cégtől arra, hogy a feladatot képesek ellátni. Hozzák nyilvánosságra a már megkötött szerződést is.

Ha ezek közül akár csak egyet sem teljesítenek, akkor teljesen nyilvánvalóvá válik: ismét csak a pénzt lapátolnák ki a városból a haverok javára, a miskolci bölcsődések, óvodások, iskolások, idősek, szociális ellátottak rovására.

Az MSZP miskolci szervezete