mszp.hu | Külföld | okosfalva Szanyi-projekt
2017. április 28. 10:30

Milliárdokat hozhat Szanyi Tibor programja

Nagy sikert aratott az Európai Bizottságnál a „Szanyi-projektként” elhíresült, már futó „okosfalva” program. Ennek alapját a képviselő által az Európai Bizottsághoz 2015-ben benyújtott „Okos, Öko és Szociális Falvak” kísérleti projekt adja.
A program elnyerte Phil Hogan agrárügyekért felelős európai biztos és a mezőgazdaságért- vidékfejlesztésért felelős főigazgatóság támogatását is, így a megközelítés kiterjesztésére EU Akció indult. Mint ahogy a biztos fogalmazott, mindezt azért, hogy a kezdeményezés a jövő európai vidékfejlesztési politikájának középpontjába kerüljön.
 
„Az ’okos városok’ kezdeményezés mellett szükség van a falvak együttműködésére is. Itt az ideje, hogy tovább fejlesszük a Közös Agrárpolitikát oly módon, hogy azzal vonzóvá tegyük a vidéki életet is. Okos, élő, élhető európai falvak: ez az ’okosfalu’ kezdeményezés célja, amelynek megvalósításában a high-tech, precíziós és fenntartható mezőgazdaság támogatásának is kiemelkedő szerepe lesz”- mondta Szanyi Tibor szocialista politikus.
 
A kísérleti projekt immáron működik, amelynek elsődleges célja a pontos definíció meghatározása, valamint a jó gyakorlatok és a gyakorlatban használható modellek kialakítása. E héten viszont a további gyakorlati megvalósítás érdekében Szanyi Tibor európai parlamenti képviselő egy újabb, nagyobb összegű és szélesebb tartalmú javaslatot (ún. „előkészítő akció” kezdeményezés) is benyújtott, amely elfogadása esetén euró-milliók hozzárendelésével több tagországában „Smart Village” referencia-pontok létrehozását garantálhatja majd.

Kapcsolódó párttagok