MTI/mszp.hu | Külföld | Molnár Gyula SPD
2016. november 10. 15:04

A német szociáldemokratáknak az MSZP a legfontosabb magyarországi partner

A német szociáldemokratáknak az MSZP a legfontosabb magyarországi partner
Az SPD vezetőivel tárgyalt kétnapos, hivatalos útján az MSZP elnöke Berlinben. A német testvérpárt vezetői nagyon erősen figyelnek a magyarországi eseményekre. A találkozó igazi munkamegbeszélés volt, melynek nyomán az MSZP és az SPD az eddigieknél is szorosabb együttműködésre készül. Bejelentették, hogy 2017 második felében Budapesten rendezik meg az európai szocialista pártok frakcióvezetőinek találkozóját.

Nem Magyarországot bírálják, csak a Fideszt

Molnár Gyula a pártelnök-alkancellár Sigmar Gabriellel, Frank-Walter Steinmeier külügyminiszterrel, Thomas Oppermann parlamenti frakcióvezetővel és az SPD uniós ügyekkel és külügyekkel foglalkozó szakpolitikusával folytatott megbeszélései után hangsúlyozta: a német szociáldemokraták a magyar kormány tevékenysége miatt nem Magyarországot bírálják, hanem a Fideszt, és az MSZP-t tartják "annak letéteményesének, hogy Magyarországot vissza lehet terelni Európa fősodrába".

Az MSZP-vel készek és akarnak tárgyalni

Az elbukott kvótanépszavazás és a kudarcba fulladt alkotmánymódosítás ügye az SPD számára is világossá tette, hogy "meg lehet verni Orbán Viktort" és lehet változás Magyarországon. Egyértelművé tették, hogy a magyar politikai mezőnyben az MSZP az az erő, amellyel "készek és akarnak is tárgyalni" ilyen ügyekben - húzta alá Molnár Gyula.

Az MSZP és az SPD az eddiginél is szorosabb együttműködésre készül, ennek jele, hogy 2017 második felében Budapesten rendezik meg az európai szocialista pártok frakcióvezetőinek találkozóját - mondta Molnár Gyula.


Hozzátette, hogy bemutatkozó látogatása a német testvérpárt vezetőinél kellemes csalódás volt, mert arra számított, hogy "több lesz a protokoll és kevesebb a tartalom", és úgy látja, az SPD-nél "nagyon erősen figyelnek Magyarországra" és aggódnak az Orbán-kormány révén kibontakozott fejlemények miatt.

Az EU érdekközösség

Az MSZP és a német szociáldemokraták közös meggyőződése, hogy bőven van tennivaló az Európai Unióban, amelyet azonban nem erős nemzetállamok laza szövetségévé kell tenni, hanem a nemzetállami önállóság megőrzése mellett kell megerősíteni, mert az EU "nem technikai együttműködés, hanem értékközösség" - tette hozzá.

A populizmus helyett baloldali válasz kell

A megválasztott amerikai elnök beszédéből kitűnik, hogy az Egyesült Államokban a demokratikus intézmények mögött vannak olyan garanciák, amelyek "úgy látszik, Magyarországon nincsenek", hiszen az az ember, akitől olyan sokan félnek, a választási győzelme után rögtön leszögezte, hogy minden amerikai elnöke szeretne lenni – reagált az amerikai eseményekre a Berlinben tárgyaló pártelnök.

Ráadásul Donald Trump megköszönte ellenfelének a kampányt - tette hozzá Molnár Gyula, megjegyezve, hogy "ilyet Magyarországon legutóbb Medgyessy Péter (volt miniszterelnök) csinált". A megválasztott amerikai elnök visszafogott beszéde az erős demokratikus rendszer hatását mutatja, és azt is, hogy "ha nincsenek fékek és ellensúlyok, akkor elszabadulhat egy ember", és Magyarországon éppen ez a veszély tapasztalható - mondta.

 Az amerikai elnökválasztás és a brit uniós tagság megszüntetésének ügye (Brexit) arra is rávilágított, hogy a világ problémáira már elkészült a "populista válasz, amely tovább szítja gyűlöletet, ellenségeket és egyszerű megoldásokat keres", de kell egy másik válasz is, amelyet a baloldalnak kell kidolgoznia.

Kell az euró!

2017-08-15 15:16

Kapcsolódó párttagok