Molnár Gyula: Nagy Imre a 20. századi haladó baloldal leghitelesebb képviselője volt

Molnár Gyula: Nagy Imre a 20. századi haladó baloldal leghitelesebb képviselője volt
A 20. századi haladó baloldal leghitelesebb magyarországi képviselőjének nevezte Nagy Imrét az MSZP elnöke Kaposváron szombaton. Molnár Gyula a szocialisták hagyományos, a forradalom évfordulójának előestéjén a néhai miniszterelnök szülővárosában tartott megemlékezésén azt mondta: az MSZP így látja Nagy Imrét, és ezt fogja képviselni a jövőben is, annak ellenére, hogy van egy hatalom Magyarországon, ami próbálja kiírni őt a történelemből, próbálja megváltoztatni az ő és kortársai akkori szerepét.

Az ellenzéki politikus Nagy Imre szobránál mintegy kétszáz ember előtt mondott beszédében hangsúlyozta: a néhai kormányfő legfontosabb üzenete 1956. október 23-án az volt, hogy diktatúrát nem lehet megváltoztatni, hanem meg kell buktatni, és az MSZP is erre készül 2018-ban.

Molnár Gyula kitért rá, van egy mondás, miszerint ha a szent ember ruháját fellibbenti a szél, ott van alatta a civil ember. Hozzátette, "ha a mi drága szent embereink" ruháját meglibbenti a szél, látszanak helikopterek, adózatlan kaszinók, televíziók, földmutyik, nemzeti dohányboltok, letelepedési kötvények". Új középosztály teremtése folyik, de nem tehetség és képesség, hanem a családhoz való viszony alapján, ezt pedig úgy hívják: maffiaállam - fogalmazott.

A szocialista pártelnök hangsúlyozta: "ezek az urak" azt mondják, tudják, mit akarnak a magyar emberek, tudják, mi a megoldás, de az MSZP azt üzeni, már régen nem az a baj, amire ők megoldást keresnek, és nem kell az a gyógyszer, amit kínálnak. "A mi problémánkra a megoldás az, hogy tűnjenek el, hogy 2018 a változás éve legyen" - közölte.

Harangozó Gábor, az MSZP Somogy megyei elnöke azt mondta, úgy tűnik, Magyarország ma ugyanabba a pocsolyába lép, amelyből kikecmergett már 1956-ban és 1989-ben, és most a mi felelősségünk, hogy újra kikerüljön onnan. Szavai szerint ebben a pocsolyában tükröződnek "ennek a korrupt rendszernek a szolgái, akik úgy érzik, mindent megtehetnek", de ez megváltozik, mert "a nemzet egyre feljebbről figyeli őket és emeli a lábát, hogy szétfröccsentse e posványt".

A hajdani rendszerváltó Fidesz sárba tiporja a jogállamiságot és a demokráciát, azt a demokráciát, amelynek kiharcolásáért 1956-ban több ezren adták életüket - fogalmazott. Úgy vélte: elfogyott a bizalom és a hit, az országnak elege van ebből a rezsimből, s 1956 öröksége az kell legyen, hogy merjünk bátrak lenni, és szembemenni az elnyomó hatalommal.

Pintér Attila, az MSZP kaposvári elnöke azt mondta, Nagy Imre a nemzeti összetartozás, a szabadság és a zsarnokság elleni küzdelem szimbóluma. "Nem született hősnek, forradalmárnak, hanem ugyanolyan hétköznapi, helyét kereső kaposvárinak, mint mi, de ő olyat vállalt, ami a magyar történelem legnagyobb alakjai közé emelte, életét adta a forradalomért, a nemzetért, az igazságért" - hangsúlyozta.

Pintér Attila szerint Nagy Imre személye, példamutatása a legkevésbé vitatható a 20. századi történelmünkben, megosztottság nélkül lehetünk büszkék rá.

Hiller István, az MSZP országos választmányának elnöke Nagy Imre szülőházánál mondott beszédet. Szerinte az, ahogy ma Magyarországon mennek a dolgok, nem jó a meghatározó többség számára, nem az ország érdekeit szolgálja, hanem néhány, a hatalomhoz közel álló csoportét és emberét. Az MSZP kormányváltást akar, demokratikus választások eredményeként azt akarja, hogy ez a kormány menjen, és ehhez mindenki, aki demokrata, legyen jobboldali konzervatív, vagy baloldali, társul kell, hogy szegődjön.

MSZP - Timeline | Facebook

Hiller István ünnepi beszéde Kaposváron

Nagy Imre emléktáblájának megkoszorúzása után a megemlékezők fáklyás felvonulása a Fő utcán a néhai miniszterelnökről elnevezett parkba tartott, ahol ünnepi műsorral és a politikusok beszédeivel folytatódott az 1956-os forradalom és a hősök előtti tisztelgés. 


Kapcsolódó galéria: 1956-os megemlékezés, 2016. október 22., Kaposvár

A további képek megtekintéséhez kattintson ide »