Most dől el

Tegnap kiszúrt velünk az időjárás, de két hét múlva megtartjuk a demokratikus ellenzék demonstracióját! A kormányváltók március 30-án újra találkoznak, ami lendületet ad a kampányhajrában. Április 6-án pedig, ha esik, ha fúj, mi jövünk!

A demokrácia mai, lerongyolódott állapotában érdemes visszanyúlni az 1848-as lelkesedéshez, a márciusi ifjak energiájához: ha összefogunk, ha együtt mozdulunk, a hatalom megretten és meghátrál, még ha addig megingathatatlannak látszott is. Ez igaz volt akkor és igaz most is. A nép változást akar, és április ezt el is fogja hozni. Rosszkedvünk hosszúra nyúlt tele után végre lesz oka mosolyogni a magyarnak: csökkenni fog az alapvető élelmiszerek ára, százezer forintra nő a nettó minimálbér, 250 ezer új, valódi, tisztességes bért fizető munkahelyet hozunk létre, megszüntetjük a gyermekéhezést, 24 ezer forintot adunk a kisnyugdíjasok egészségügyi költségeire, lerövidítjük, aztán pedig végleg megszüntetjük a várólistákat, adókedvezményeket adunk a legkisebb vállalkozásoknak és igazságossá, egyben hosszú távon fenntarthatóvá tesszük a rezsicsökkentést.

Két okból sem kell tehát félni a változástól. Egyrészt a legtehetősebbek szűk rétegét leszámítva senkinek sem nőnek majd a terhei, a családok túlnyomó többsége pedig gyorsan és jelentősen jól fog járni az új gazdaságpolitikával. Másrészt: nem kell majd félni! A mai Magyarország számos baja között talán a legsúlyosabb a mindenütt tapasztalható, az emberek lelkébe ivódott rettegés. A hatalom nyílt fenyegetése miatt rengetegen félnek elmondani a véleményüket. Félnek a jelentől és még inkább a jövőtől. Hiába ígért négy éve a Fidesz két hét alatt biztonságot, az emberek félnek egymástól és még inkább tartanak a hatalomtól, amely rosszabb, mint az 1848-as Bécs. Egyre több mindent akar ellenőrizni, Semjén Zsolt már a dunyhánk alá is be akar nézni. Az Orbán Viktor parancsait teljesítő Hoffmann Rózsa ki akarja venni a szülők kezéből gyermekeik nevelését, hogy műveletlen, kiszolgáltatott és főleg olcsó munkaerőt biztosítson a parraghok, simicskák, tiborczok, mészáros lőrincek és papcsákok vállalkozásaihoz. Nem elég nekik a mai hatalom, ők távlatokban gondolkodnak. Saját gyerekeik uralkodását készítik elő a mi gyerekeink fölött. Vajon mit válaszolna nekik Petőfi? Elviselné a nyomdafesték?

Pofátlanság volt, hogy Orbán Viktor egyáltalán oda mert állni a Nemzeti Múzeum lépcsőjére. Ízléstelenség, hogy szabadságunk és függetlenségünk ünnepére fizetett statisztákat toboroz, hogy külföldi támogatókat vonatoztat Budapestre. De fedett helyiségben tényleg nem mondhatott volna olyat, hogy mi vagyunk Európa legegységesebb országa, mert nyilván a fejére szakadt volna a plafon. Aljas szándékból, előre megfontoltan kettészakította az országot, egész erejével azon dolgozik, hogy a nagyobbik és egyben a szegényebbik része többé ne emelhesse föl a fejét. De csalódni fog. A történelem ott fogja emlegetni a nevét, ahol a magyarokra törő Haynauét és Windisch-Grätzét. Tarthat akárhány békemenetet, ha akarja, behívhatja Paszkevics táborszernagyot, a cárt, sőt, akár Vlagyimir Putyint is, akkor sem fog jobban járni.

A tisztes lelépésre még van esélye. Legyen férfi, álljon ki velem egy tévévitára! Próbálja meg megvédeni a védhetetlent, utána pedig viselje emelt fővel a vereséget és vonuljon vissza vidéki birtokaira, van neki elég! Már csak három hét van hátra a választásokig. A magyarok Istenére! Sorsdöntő három hét lesz!