mszp.hu | Belföld | Miskolc rabkórház
2017. január 02. 16:49

MSZP: mégis akarnak rabkórházat Miskolcra?

MSZP: mégis akarnak rabkórházat Miskolcra?
Vélhetően igen, ha nem is a tökölit. Biztosat nem tudni, mert a kormányzat ködösít, a városvezetés pedig hallgat.

Nagyon úgy tűnik, hogy ha nem is a tököli, de akkor is lesz rabkórház Miskolcon, a megyei kórházban. Legalábbis erre enged következtetni a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának közlése, miszerint „az új fegyintézetek felépítése mellett szükségszerűen részét képezi egy újabb egészségügyi központ kialakítása is".

Az MSZP álláspontja továbbra is az, hogy egy esetleges rabkórház Miskolcra telepítése kizárólag akkor történhet meg, ha ehhez a miskolciak helyi népszavazás útján hozzájárulnak. A szocialisták szerint felelőtlenség az a ködösítés, amit a kormányzat, s az a hallgatás, amit a miskolci városvezetés művel az ügyben.

Első lépésként parlamenti kérdést intéznek az illetékesekhez, követelve, minél hamarabb tegyék világossá, mi a kormányzat szándéka. Minderről dr. Varga László, Miskolc országgyűlési képviselője, illetve dr. Simon Gábor, az MSZP önkormányzati frakcióvezetője beszélt a városháza előtt megtartott sajtótájékoztatón, hétfőn. Mint ismert, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) néhány nappal ezelőtt azt közölte, hogy „a kormány a jelenlegi kórháznak (azaz a Büntetés-végrehajtás Központi Kórháznak, közismertebb nevén a tököli rabkórháznak – megj. a szerk.) egy új Egészségügyi Központba történő helyezését tervezi Miskolcon, egy már meglévő egészségügyi infrastruktúrára telepítve."

A helyszínt már ki is jelölték, „a kormány előirányzatot biztosít a BAZ Megyei Kórház területén található használaton kívüli szülészet-nőgyógyászati épület átalakításával egy új Büntetés-végrehajtási Egészségügyi Központ létrehozására". Az eljárás ellen több ellenzéki párt is tiltakozott, az MSZP például december 30-án közölte: a döntés nem a kormányzat privilégiuma, hanem a miskolciaké, az MSZP éppen ezért azonnali hatállyal kezdeményezi, hogy a népszavazást a lehető leghamarabb írja ki ebben a kérdésében a miskolci közgyűlés".

Másnap a kormányzat szócsöveként funkcionáló országos napilap már arról írt, hogy „nem költözik Miskolcra a tököli rabkórház", ugyanakkor „a következő években megvalósuló férőhelybővítési programnak az új fegyintézetek felépítése mellett szükségszerűen részét képezi egy újabb egészségügyi központ kialakítása is". Vagyis: a tököli kórház szerintük marad a helyén, de új rabkórházat akkor is építeni kell. Hogy az Miskolcon lesz-e, nem tudni, viszont a BVOP korábbi közlése erre enged következtetni.

Az MSZP hétfői miskolci sajtótájékoztatóján dr. Varga László ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a miskolciak megkérdezése nélkül nem lehet ilyen horderejű döntést hozni, hiszen teljesen nyilvánvaló, a beruházás igen komoly biztonsági kockázatokat vet fel. Ráadásul a kórház elsődleges célja a térségben élő emberek ellátása.

A szakdolgozók leterheltek, a régió súlyos orvoshiánnyal küzd. Nem világos, hogyan, miként oldanák meg ezeket a problémákat, egyáltalán, miért ködösítenek az ügyben, miért nem kérdezték meg a miskolciakat. Ő maga, Miskolc országgyűlési képviselőjeként első lépésként parlamenti kérdést intéz az illetékesekhez, hogy minél hamarabb tegyék világossá, mi a kormányzat szándéka.

Dr. Simon Gábor szerint a miskolciak szívesebben hallottak volna olyan kormányzati tervekről, amelyek például egy miskolci nanotechnológiai központ létrehozásáról szólnak, vagy olyanokról, hogy a megyei kórház Gyermek-egészségügyi Központját, a GYEK-et az évek óta tartó ígérgetések után végre elkezdik felújítani. Ehelyett itt van a rabkórház-ügye, amelyben a BVOP szerint „a kormány széleskörű szakmai egyeztetést folytatott". – „Mégis, kikkel? Mikor? Hol?" – sorolta a kérdéseit Simon. Azt is felvetette, hogy ha valóban igaz a széleskörű egyeztetésről szóló állítás, akkor miért van az, hogy az egyeztetésben részt vevők közül senki sem szólalt meg az ügyben? Miért hallgat Miskolc orvos-polgármestere, dr. Kriza Ákos, amikor napok óta egy egész ország beszél a miskolci rabkórházról?

A szocialista frakcióvezető szerint persze elképzelhető, hogy a városháza majd azt mondja, velük nem is egyeztettek, akkor viszont az a kérdés, hogyan vezetheti Miskolcot egy olyan „komolytalan figura", akinek még a véleményére sem kíváncsiak? Simon kijelentette: az MSZP továbbra is tartja magát ahhoz, hogy a rabkórház ügyében csak helyi népszavazás útján szabad dönteni.

Munka és megélhetés

2017-11-09 21:33