eszon.hu | Miskolc
2016. október 21. 16:25

Ne csak a jegyző, a városvezetés is távozzon!

A miskolciak jobban járnának, ha nem csak a hazugságon kapott miskolci jegyző, de a komplett fideszes városvezetés is távozna. A városházán ugyanis a jelek szerint úgy gondolják, bármit megtehetnek, hülyére vehetnek minden újságírót, városlakót, mert ez a hatalmukban áll.

Minderről Bartha György MSZP-s önkormányzati képviselő beszélt pénteken Miskolcon.

A szocialista képviselő idézte dr. Csiszár Miklós jegyzőnek (a képen balra) azt a nyilatkozatát, amelyben megmagyarázza, miért titkolta el, hogy nyugdíjba vonul. „Természetesen szeptemberben is tudtam, hogy hamarosan nyugdíjas leszek, de hagytam a közösségnek újabb izgalmat" – ismertette Bartha György a jegyző szavait.

A nyilatkozat a megyei napilapban jelent meg. A cikk szerzője azért kérdezte Csiszárt a nyugdíjba vonulásáról, mert egy hónappal korábban szintén firtatta, van-e alapja annak a szóbeszédnek, miszerint távozik a hivatalából. Akkor a jegyző kacsának minősítette a felvetést, s egy szóval sem említette a nyugdíjba vonulást.

„Miért hazudott a jegyző? Miért büszkélkedik ezzel? Ízléstelenül azt üzeni a miskolciaknak: a városházán bármit megtehetnek, hülyére vehetnek minden újságírót, városlakót, mert hatalmukban áll" – jelentette ki az MSZP-s politikus.

Szerinte ez az a felfogás, ami alkalmassá tette a jegyzőt arra, hogy a miskolciak szolgálata helyett hosszú éveken keresztül a fideszes városvezetést szolgálja elvtelenül. Ám ez nem egyedül dr. Csiszár Miklós sajátja, Bartha szerint a városlakókat a komplett Fidesz, s maga dr. Kriza Ákos polgármester (a képen jobbra) is lenézi: hazudoznak, titkolóznak, gyűlöletet keltenek évek óta. Kriza sem mondta meg például az újságíró kérdésére, hogy távozik a jegyző, noha éppen olyan jól tudta, mint maga Csiszár, hogy ez így lesz. „Zsarnoki felfogásának megfelelően úgy tesz, mintha ez valami magánügy-féle lenne, nem pedig fontos közügy" – értékelt Bartha György.

Rámutatott, a Fidesz testületileg tagadja le azt is, hogy Miskolcot elképesztő mértékben sújtja a szegénység, az elvándorlás. Így nem is tesznek ez ellen semmit, ellenkezőleg, olyan intézkedéseket hoznak, amelyek még erősítik is a negatív tendenciát. A szocialista politikus példaként az adóemeléseket hozta fel, s azt, hogy a legutóbbi közgyűlési döntés értelmében új adót vetnek ki a miskolciakra.

„A városvezetés nemcsak alkalmatlan a feladatára, de még tetézi is a bajt a hazudozással, titkolózással, gyűlöletkeltéssel. Miskolc akkor járna jól, ha a jegyzővel együtt a városvezetés is távozna végre" – hangoztatta Bartha.