Népszava
2012. augusztus 30. 09:52

Négy év

A régmúltat századok hosszú masszájaként látjuk, de a jelenben négy év nagy idő - és bizony az elmúlt négy évben nagyot fordult a világ.

Éppen négy éve hagyott itt bennünket "a század utasa", Fejtő Ferenc történész, újságíró - és számomra elsősorban barát.

Fejtő felnőtt fejjel élte át a Horthy-rendszert, a második világháborút, a zsidóüldözéseket, aztán Rákosit, 56-ot, Kádárt, a kelet-európai rendszerváltásokat; mindeközben végigutazta a század francia történelmét is. Ám a történelem viharai egy pillanatra sem tépték meg lelkében az örök optimizmust, azt a gyakran lesajnált nagyszerű gondolatot, hogy az ember a megakadások ellenére is a jobb, a szebb, a humánusabb felé tart. Az én emlékeimben így maradt meg Fejtő, és bocsássák meg nekem, ha esetleg kicsit elfogult vagyok vele, a rajta keresztül megismert emberekkel és a vele eltöltött nagyszerű beszélgetésekkel szemben.

Gyakran elgondolkozom, mit mondana, ha még mindig e világi vendégeket fogadna és e világi dolgokkal foglalkozna? Mit gondolna arról a fordulatról, amely nem is négy, hanem röpke két esztendő alatt zajlott le abban az országban, amelyet egy autokrata hatalom túlkapásai miatt kellett anno elhagynia, és amelynek sorsát Franciaországból is oly aggódó szeretettel figyelte? Szomorú lenne talán; vagy szomorú, de azért továbbra is optimista? Apró, javítható megakadásnak látná, ami hazánkban történik, és ami bennünket olyannyira elkeserít, vagy olyan tartós visszaesésnek, amely hit, kitartás és újabb rendszerváltás után kiált?

Mit gondolna arról a mára őszülő politikussá érett fiatalemberről, akit nagyon is kedvelt egykoron, és aki - a legenda és Fejtő személyes beszámolója szerint - már két évtizede, Párizsban odasúgta neki, hogy ő bizony Magyarország miniszterelnöke szeretne lenni, és ehhez nem habozik majd "zsebre tenni a kisgazdákat"? Mit gondolna Fejtő arról az Orbán Viktorról, akinek fiatalos hevülete és szimpatikus szemtelensége mára meg nem értett különállássá dermedt? Mit gondolna arról a Fidesz-rendszerről, amely egyre gyakrabban - és sajnos egyre kínosabban - hasonlít a Horthy-rendszerhez? Mit gondolna a választói regisztrációról, az adminisztratív cenzusról? Mit gondolna egy olyan rezsimről, amelynek egyik közjogi méltósága ki meri jelenteni egyes képviselőtársainak - és nem a szélsőjobboldaliaknak! - hogy szerinte szégyen, hogy egyáltalán demokratikusan választott képviselők lehetnek?

Mit gondolna Fejtő arról az alaptörvénynek nevezett irományról, amely nemhogy sokadik, de esetenként még első generációs alapjogok védelmében sem jeleskedik? Mit gondolna az oktatási lehetőségek beszűkítéséről, a szociális rendszer leépítéséről, a társadalmi mobilitási csatornák tudatos lezárásáról? Mit gondolna a szólás- és véleményszabadság felszámolására tett kormányzati kísérletekről, az ellenzéki hangvételű műsorok és média szándékos elhallgattatásáról? Mit gondolna arról a nemzeti-keresztény pátoszról, amely a hívő emberek legbelsőbb meggyőződésével játszadozik? Mit gondolna a kormányzati nacionalizmus látványos fellángolásáról, amely pedig a jó érzésű hazafiak értékeivel él vissza, méghozzá a lehető legaljasabb módon?

Harcolna-e vajon? Fogadná-e, magához rendelné-e a magyar közélet nagyjait és kicsinyeit, osztogatná-e tanácsait és megróná-e azokat, akik értékei, meggyőződése és hite ellen tesznek? Írna-e most is annyit, amennyit írt utolsó éveiben, amikor annyi mondanivalója volt, hogy ha minden azonnal nyomtatásba került volna, akkor Fejtő esetenként egész lapszámokat töltött volna ki? Adna-e vajon újabb történelmi leckéket Orbán Viktornak, és vitatkozna-e azokkal, akik megpróbálják védeni a védhetetlent?

Nem tudom. Nem tudom, mit tenne most Fejtő. Azt sem tudom, mit mondana és mit írna. Nem akarok és nem is fogok gondolatokat adni a szájába, mert az nemcsak udvariatlanság lenne egy ilyen írásban, hanem valahol meg is szentségtelenítené azt a politikai barátságot, amely egykor összekötött bennünket.

De egy dolgot biztosan tudok: Fejtő egy olyan értékrendet hagyott hátra, amelyre bátran támaszkodhatunk, amikor úgy érezzük, hogy túl sok a bizonytalanság, túl sok a rossz irányú változás; amikor úgy érezzük, hogy eljött a megakadás perce; amikor azt keressük, hogy miként lendülhetnénk tovább az emberség kiteljesedésének az útján. Legyünk bár progresszívek, baloldaliak, liberálisok; legyünk bár katolikusok, protestánsok, zsidók, vagy ateisták; ha hiszünk a humanizmusban; ha hiszünk abban, hogy az emberek alapvetően jók, s csak néha lesz úrrá rajtuk a gőg, az önzés és a hatalomvágy...

Ha hiszünk abban, hogy az emberiség nincs elejétől fogva rosszra és gonoszra ítéltetve; ha hiszünk abban, hogy a Szép Szónak ma is ereje van; egyszóval ha hiszünk abban, hogy a jó nem légből kapott szó, akkor Fejtő ma is a mi emberünk. Akkor olvassunk Fejtőt, mert Fejtő ma is utat mutat, ha máshogy nem, hát az értékeivel és az optimizmusával.

És egy olyan emberre, aki az egész életét arra tette fel, hogy a gondolatairól beszéljen és hogy azokat másoknak átadja, nem is emlékezhetnénk szebben, mint hogy fellapozzuk, meghallgatjuk, befogadjuk őt.

Gurmai Zita, az Európai Parlament képviselője (MSZP) /

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=580613