Népszabadság | Belföld | Miskolc
2014. augusztus 05. 11:46

Nem kérnek a romák a vajdarendszerből

Baloldali roma politikusok szerint le kell zárni a Pásztor-ügyet, a viták a jobboldal malmára hajtják a vizet.

A Pásztor Albert körüli vitát gyorsan be kell fejezni, mert az ügy a jobboldal és a szélsőjobboldal malmára hajtja a vizet, ráadásul súlyos károkat okoz a cigányságnak – állítja egybehangzóan két baloldali roma politikus, az MSZP-s Teleki László és a DK-s Dógi János. Ugyanakkor mindketten ellenzik a Pásztor által pozitív példaként említett vajdarendszert.

Mint ismeretes, Pásztor Albert független jelöltként, baloldali pártok támogatásával polgármesterjelöltként indul Miskolcon. Nemrég arról beszélt, hogy nem hisz az integrációban: az ilyen típusú programok sorra buknak meg, és illúzió azt hinni, hogy a jövőben működnének. A Népszabadságnak adott interjúban közölte, hogy a vajdarendszer évszázadokon át jól működött. „Sokkal erősebb, ha egy olyan ember mondja meg, mi legyen a tennivaló, akit ők választanak, elfogadnak és messzemenően tisztelnek. Ez többet ér, mint szankciókkal kényszeríteni, fenyegetni őket.” A többségi társadalomnak is tolerálnia kell egy bizonyos pontig az úgynevezett „cigánytörvényeket”, ha azok jól működtetnek egy-egy közösséget – véli.

Teleki László, a Nagykanizsán élő szocialista parlamenti képviselő lapunknak nyilatkozva megismételte Tóbiás József pártelnök álláspontját: az országos vezetőség tudomásul vette, hogy az MSZP miskolci szervezete Pásztor Albertet támogatja. „Ha a miskolci MSZP-seknek megfelel, akkor én is el tudom fogadni a személyét. Elvárom azonban, hogy tartsa szem előtt a baloldali, szociáldemokrata értékrendet” – mondta Teleki.

Az integrációval kapcsolatban csupán olyan szempontból ért egyet Pásztor Alberttel, hogy az eddigi programok csekély eredménnyel jártak. Ezzel együtt óriási szükség van jól működő integrációs programokra – hangsúlyozta az MSZP-s képviselő. A cél az, hogy a cigányság szerves részévé váljon a társadalomnak. Teleki László az oktatásügyet hozta példaként: ha nem biztosított a megfelelő szülői háttér, akkor tanodai és más programokkal kell elérni, hogy a roma gyerekek is esélyt kapjanak.

Teleki a legkevésbé sem gondolja, hogy a ma már antidemokratikus vajdarendszer és a roma közösségekben elkülönülten létező „cigánytörvények” bevezetése járható út lenne. Az ilyesmi nem fér össze a jogállammal. Az MSZP-s képviselő az önkormányzati választás után szeretne asztalhoz ülni Pásztor Alberttel, és megbeszélni vele ezeket a kérdéseket. Jó lenne minél előbb lezárni a Pásztor-ügyet, ami rendkívüli módon árt a cigányságnak, és amiből csak a jobboldal meg a szélsőjobboldal húz hasznot – állapította meg Teleki László.

Ugyanígy gondolja a gyomaendrődi Dógi János, a Demokratikus Koalíció Országos Tanácsának tagja is. Dógi – aki régebben az MSZP roma tagozatának vezetője volt – elmondta, hogy nem támogatta Pásztor Albertet. A DK-n belül erről kemény vita volt, az elnökség végül kiállt Pásztor mellett.

– Egy demokrata attól demokrata, hogy tudomásul veszi a testületi döntéseket azokban az esetekben is, amikor nem ért velük egyet – jegyezte meg Dógi János. Meggyőződése, hogy Gyurcsány Ferenc pártelnök demokrata, a DK pedig demokratikus párt, ahol nincsenek rasszisták. Bizonyos fogalmakat azonban nem árt tisztázni. A DK köreiben is felmerült például, hogy a vajdarendszer esetleg jó megoldás lehet. Dógi János határozottan állítja, hogy a vajdarendszer nem fér bele a demokratikus jogállam kereteibe. Úgy érzi, sikerült meggyőzni párttársait is, és a DK többsége most már ugyanúgy ellenzi a vajdarendszert, ahogyan ő. Dógi János reméli, a párt vezetői ennek a véleményüknek alkalmas időpontban nyilvánosan is hangot fognak adni.

(Czene Gábor, Népszabadság)