Nem marad hatalmon a Fidesz

Nem marad hatalmon a Fidesz – állítja Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, a kormányváltó szövetség miniszterelnök-jelöltje, akivel szegedi látogatásakor készítettünk villáminterjút.

– Tudnak abból profitálni, hogy a vihar miatt lefújt március 15-i nagygyűlésüket március 30-án tartják meg?

– Csalódottak voltunk, mert készültünk a március 15-i nagygyűlésre, de talán a választások szempontjából még szerencsésebb is a március 30-i dátum, mert a választások előtt egy héttel nagyobb tud lenni egy ilyen rendezvény mozgósító ereje.

– Ön szerint miért nem nőtt az összefogással az Összefogás – ma már kormányváltók – szövetségének támogatói köre?

– Szerintem nőtt a kormányváltók szövetségének támogatottsága, csak a társadalomban nagyon erősen van jelen a félelem. Eddig több mint harminc településen jártam már a kampányban, s nincs olyan fórum, ahol valaki ne említené meg, hogy szívesen részt vett volna a rendezvényen a szomszédja vagy a családtagja is, de nem mert eljönni, mert olyan helyen dolgozik. Attól félnek az emberek, ha kinyilvánítják a politikai szimpátiájukat, elmondják a véleményüket, akkor emiatt inzultus éri őket. Éppen ezért nem tud megjelenni ez a növekedés a közvélemény-kutatásokban. Emlékeztetnék, 2002-ben azt mutatták az exit poll adatok a választások napján, hogy a Fidesz megnyerte 8 százalékkal a választásokat, majd estére kiderült, a szocialisták győztek. Most is így lesz.

– Mondjon három érvet, amiért érdemes a kormányváltók szövetségére szavazni?

– Ha mi leszünk kormányon, senkinek sem kell félnie, mindenki bátran elmondhatja a véleményét. Bennünket senki sem vádolhat azzal, hogy bármikor is megfélemlítettük volna az embereket. Egy félelem nélküli országra szavaz, aki ránk adja a voksát. Nettó 100 ezer forintra emeljük a minimálbért, ami másfélszerese a jelenlegi összegnek. Ezzel együtt jár, hogy csökkentjük a bérre rakódó járulékterheket, hogy ne kelljen senkit elbocsátani azért, mert mondjuk a megemelt minimálbért nem tudja kigazdálkodni egy kisvállalkozó. Az átlagkereset kétszereséig, bruttó 450-500 ezer forintig mindenkinek több pénz marad a borítékjában a többkulcsos adórendszerrel, amit bevezetünk a jelenlegi, igazságtalan egykulcsos adórendszer helyett. Radikálisan csökkentjük, majd megszüntetjük az elviselhetetlenül hosszú várólistákat. Jelentősen csökkentjük az alapvető élelmiszerek árát, és igazságos recsicsökkentést ajánlunk, vagyis aki gazdag, az nem kap támogatást, akinek viszont kisebb a keresete, az több támogatást kap majd.

– Ön szerint mi lesz, ha a Fidesz marad hatalmon?

– Nem marad hatalmon a Fidesz.