Belföld | Csepel Németh Szilárd közlemény
2013. december 11. 17:06

Németh Szilárd üzenete a belvárosból: Csepelnek mindegy

Németh Szilárdot már rég nem érdekli Csepel. Ezt ma is megüzente, amikor szó nélkül megszavazta, hogy a csepeli temetőbe kerüljön az Orbán-kormány legembertelenebb intézkedése nyomán kialakítandó budapesti szociális parcella.

Németh Szilárd a Fidesz országgyűlési és fővárosi képviselőcsoportjának leghűbb pártkatonája. Megszavaz mindent, amit Orbán Viktor és a Fidesz kitalál. Csak azt felejti el, hogy álláshalmozásának eredményeként ő jelenleg még a XXI. kerület úgynevezett polgármestere is.

A szociális temetés bevezetése mélyen sérti és megalázza azokat a szegény sorsú, többnyire idős és beteg embereket, akik januártól csak úgy mentesülhetnek a temetési költségek alól, ha maguk ássák el hozzátartozóikat.

A Fővárosi Közgyűlésben ma Németh Szilárdnak lehetősége lett volna rácáfolni a csepeliek véleményére, mi szerint már rég feladta a XXI. kerület képviseletét a nagypolitikai karrierért cserébe. Lehetősége lett volna szót emelni az ellen, hogy a legszegényebb elhunytakat a hozzátartozóikkal együtt a csepeli temetőbe száműzzék. Nem tette.

Az MSZP korábban is, és most is felemeli a szavát a Fidesz szegényellenes, érzéketlen intézkedése ellen. Kormányra kerülve azonnal megszüntetjük a szociális temetés intézményét, helyette pedig kiterjesztjük a kegyeleti támogatást. Az időskori elszegényedés felszámolása érdekében a 65 év felettiek újra ingyen utazhatnak majd a főváros közösségi közlekedési hálózatán.

Szenteczky János,
az MSZP csepeli elnöke