Nemzeti minimum: Balog Zoltán a lemondásával erősítse meg szavazatát!

Nemzeti minimum: Balog Zoltán a lemondásával erősítse meg szavazatát!
Az MSZP követeli, hogy az Országgyűlés még az idén vegye napirendre és fogadja el a gyermekéhezés felszámolását célzó javaslatát! Nem nyugszunk bele ugyanis abba az embertelenségbe, amellyel a Fidesz-KDNP kedd délelőtt elutasította a Nemzeti Minimum programot.

Az pedig különösen cinikus és képmutató, hogy miután Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter tisztában volt azzal, hogy a kormánypártok elutasítják a javaslatot, ő maga afféle „szépségtapaszként” megszavazta a civilek előterjesztését. Ha ez nem csak egy kommunikációs trükk, hanem Balog Zoltán valóban komolyan szembehelyezkedik a Fidesz és a KDNP embertelenségével, akkor most azonnal le kell mondania! Jóérzésű ember ugyanis nem vállal miniszteri posztot egy olyan kormányban, amely megtagadja azt, hogy minimum ötvenezer éhező gyermek az év minden napján enni kapjon.
 
Meggyőződésünk, hogy a kormánypárt képviselői sohasem fogják ezt a szégyent lemosni magukról.
 
Bangóné Borbély Ildikó,
a Népjóléti bizottság tagja

Kapcsolódó párttagok