hvg.hu | Belföld
2017. július 14. 11:20

Nincs más hátra, mint előre!

Nincs más hátra, mint előre!
Szekeres Imre szerint világos stratégia kell: egy egyéni jelölt, egy lista, egy miniszterelnök-jelölt.

Tamás Gáspár Miklós cikke, a maga tömörségével, világos modellt vázol fel. Véleménye szerint a demokratikus ellenzék pártjai csak mesterséges módon, vagy úgy sem tudnának együttműködni, jobb, ha utat engednek az MSZP-nek, és ha ezt mégsem tennék, akkor a szavazókat kéri ugyanerre. A javaslat mögött ugyanaz a kérdés feszül, amit naponta sokan feltesznek: ”Van esély arra, hogy ezek elmenjenek?”

Hónapok óta arról győzködöm politikus társaimat, akik ma vezetői az egyes demokratikus pártoknak, hogy van lehetőség egy 2018-as kormányváltásra, sőt a választási rendszer volatilitása (változékonysága) miatt ez akár alkotmányozó többséghez is vezethet. A kérdés az, hogyan lehet a hátralévő hónapokban legalább korlátozott módon létrehozni azt a választási együttműködést, amivel leváltható a Fidesz, és elkerülhető a Jobbik kormányra kerülése?

Először is világos képet kell alkotni arról, mi a helyzet a jobboldalon, mert az ellenfelek ott vannak, és fontos beazonosítani politikájukat, mert ez lehet az alapja annak, hogy fokozatosan, de létrejöjjön a politikai együttműködés a demokratikus ellenzék pártjai között.

1) A Fidesz abban érdekelt, hogy az Orbán-kormány ne tegyen semmit a választásokig, ami evidensen rosszul érintené a választókat. Azt nem tudják eltitkolni, hogy 2019-ben kemény megszorításokra készülnek, de ez ma még nem sokakat érdekel. Jelszavuk egyszerű: „Brüsszel, migráns, Soros”. Az elkülönülés, az elutasítás és a bezárkózás ellentétpárja, az együttműködés, az emberség és a nyíltság méltó válasz lehet, ha azt együtt képviselik a demokratikus ellenzéki pártok egy közös kampányban, amihez még választási szövetséget sem kell kötniük.

2) A Fidesz egyes politikusai mérlegelik, hogy destabilizálásra használják fel a Budapesten előforduló tüntetéseket, és így lejárassák a demokratikus ellenzéket. A veszély komoly, de megelőzhető, és ez az MSZP felelőssége, mert van kormányzati tapasztalatunk. Stabilizáló erőként kell fellépnie, mint a taxis sztrájk idején, amire azonban előre fel kell készülni! Felhívni a figyelmet a veszélyre, világossá tenni a nemzetbiztonsági szolgálatok, a rendőrség és a honvédség parancsnokainak: Magyarország biztonságának megvédésére esküdtek fel, nem a Fideszre.

3) Kettős beszéddel kívánja a Fidesz a Jobbik-szavazók egy részét magához vonzani. Összekacsintva, de nem kimondva: „mi sem szeretjük a cigányokat, zsidókat, melegeket, idegeneket és más kisebbségeket”, mi harcolunk a „liberális, kozmopolita, tőke” ellen. Úgy látszik, nincs új a nap alatt a magyar jobboldalon! Evidens válasz erre egy antirasszista koalíció kezdeményezése lehet, amely során nyilvános közös nyilatkozat megfogalmazása lehet az első lépés, majd közös tüntetés szervezése. Ehhez sem kell választási szövetséget kötniük a demokratikus ellenzéki pártoknak.

4) A Jobbik a Fidesz helyére törekszik, amihez jelentős médiatámogatása van. Várhatóan a kormányzóképesség bemutatása lesz kampányának lényege. Hasonló a helyzet, mint az 1930-as évek elején Németországban, „Mein Kampf/ Thyssen-Krupp” projekt bontakozik ki előttünk. Ezen a ponton összeér a Fidesz és a Jobbik, amire rá kell mutatnia minden demokratikus szereplőnek, és nem kacérkodni egyik jobboldali párttal sem. Nagy betűvel írom, hogy mindenkinek világos legyen, sokan véljük így:

AZ MSZP SEM A FIDESSZEL, SEM A JOBBIKKAL NEM FOG EGYÜTTMŰKÖDNI!

5) Jobbik ugyanakkor a protest (a megélhetési nehézségek és a társadalmi mobilitás bemerevedése miatti) hangulatra támaszkodva a hagyományos baloldali szavazókat is próbálja magához vonzani. Teheti, mert még nem volt kormányon, és mi annyit kárhoztatjuk magunkat a korábbi kormányaink miatt. Az MSZP feladata ezért, hogy bemutassa az 1990–2010 közötti időszak eredményeit, miközben tegye világossá, nem kívánunk a 2010 előtti politikai programhoz és gyakorlathoz visszatérni, mert az akkor elkövetett politikai hibák mélyen megmaradtak a választókban (a szociális népszavazáshoz vezető út, a kettős állampolgárság ügye, a vélt vagy valós visszaélések romboló hatása, a 2006-os őszi felfordulás), és mert a 2008-as gazdasági válság után más lett a világ.

Meghatározza az együttműködés lehetőségét az, hogy a demokratikus ellenzékben a „szabadelvű” (DK, Együtt, Párbeszéd) és a „változást hirdető” (LMP, Momentum) politikai pártok a létükért küzdenek, mert támogatottságuk alacsony. Bár ilyen helyzetben logikus lenne az együttműködés, mégis más megoldást keresnek.

1) Az Együtt politikusai az újak pólusát akarják létrehozni. A Medián már kimutatta, hogy sok-sok feltétel teljesülése esetén esetleg együtt elérhetnék a 16%-t is, persze hozzáteszik, hogy az átszippantott MSZP és DK szavazókkal (az „újaknak” együtt ugyanis 8-9%-ka van, és ehhez jönne a 7-8% MSZP-, DK- szavazó). Vagyis garantáltan sem az „újak”, sem a „régiek” nem szereznek egy egyéni mandátumot sem, ráadásul az „újak” listás eredménye nem biztos, hogy elérné a parlamentbe jutáshoz szükséges 15%-t, így be sem kerülnének a parlamentbe. A változást akarók stratégiai érdeke tehát, hogy megelőzzük az „új” és a „régi” kettős pólus létrejöttét, mert akkor biztos a Fidesz 2/3-a, és olyan kalitkába zárjuk magunkat, ahonnan kitörni nagyon nehéz lesz.

2) Az LMP és a Momentum az önálló indulás pártján áll és hangoztatja függetlenségét, mindentől és mindenkitől. Jogos felvetés a választók részéről az, ha senkivel nem kívánnak együttműködni, akkor mi a megoldás? A Momentum válasza erre az, hogy egyedül tesznek szert többségre, ami ma nem tűnik reálisnak. Az LMP, úgy tűnik, tisztában van a helyzet fonákságával, és életrevalóbb megoldást keres, még akkor is, ha esélye lenne bekerülni a parlamentbe.

3) A DK célja minden hangzatos megnyilatkozás mellett, hogy bekerüljön a parlamentbe és utána, ha lehet vezető szerepbe kerüljön a baloldal és szabadelvű pártok körében. Ez persze nyílt bevallása annak, hogy a NER fennmaradását elfogadja, és annak keretében kíván politizálni. Míg a többi demokratikus ellenzéki párt elutasító a DK-val szemben, az MSZP távolságtartó magatartást tanúsít, hogy szavazóinak többségét ne taszítsa el egy későbbi szélesebb körű együttműködéstől. Viszont a DK-nak az a törekvése, hogy Budapesten megállapodjon az MSZP-vel, hogy ki melyik körzetben indul, automatikusan kiváltaná a már említett „újak/régiek” küzdelmet, és így a teljes bukást.

4) Az MSZP számára legfontosabb tényező azonban nem a politikai pártok, mozgalmak magatartása, hanem saját, továbbra is magas elutasítottsága. Ennek okai nem egyszerűsíthetők le a 2010 előtti kormányzás hibáira, hanem mélyebb történelmi és társadalmi gyökerei vannak. Ebből ki tudtunk törni egymás után négy választáson (1994, 1998, 2002, 2006), mert a választani akaró szegényebb városi és falusi emberek úgy vélték, mi jobban tudnánk kormányozni, mint mások és az ő életük jobb lehetne. A középrétegek és az elit jobboldali ideológiának el nem kötelezett része is hasonlóképpen gondolkozott. Ekkor támogatottságunk, mindig meghaladta a választók több mint egyharmadát. Mivel sokunk erőfeszítése ellenére nem történt meg 2010 után az MSZP átalakítása egy szélesebb bázisú, nyitottabb mozgalommá, nem tudtuk az elutasítottságát lényegesen csökkenteni.

Én most úgy tekintek Botka László miniszterelnök-jelöltségére, mint lehetőségre, hogy ismét feltörjük a bennünket körülvevő elutasítottság maradékát.

Ilyen összetett viszonyrendszerben, mint ami a demokratikus ellenzéki oldalon van, világos stratégia kell: egy egyéni jelölt, egy lista, egy miniszterelnök-jelölt! Egyedül ez a megoldás ad esélyt a mai választási rendszerben a kormányzati többség megszerzésére. Ez nemcsak Botka László koncepciója, hanem már az ő megjelenését megelőzően is ez volt az MSZP álláspontja! Viszont azt is világosan kell látni, hogy az együttműködést a választásokon olyan politikai pártokkal érdemes kialakítani, akikkel együtt képesek vagyunk sikeresen kormányozni. Ezért az együttműködésnek nem arról kell szólnia, ki hány helyet kap a listán, hanem arról, hogy minek az érdekében jön létre.

Ez egyébként elősegítheti azt is, hogy a választók ne az elit praktikájának, hanem az érdekükben történt elkötelezettségnek tartsák a majdani választási együttműködést. Ez biztosíthatja, hogy ha kormányt alakíthatunk, ne essen szét néhány hét alatt, és végig tudja vinni a NER felszámolásának és az új Magyar Köztársaság megteremtésének nagy feladatát.

Én Tamás Gáspár Miklós radikális javaslatánál kivitelezhetőbbnek tartom a két frakcióval rendelkező parlamenti párt (az LMP és az MSZP) közös politikai fellépését. Így mindketten fontos társadalompolitikai ügyekben szövetségest találnak, miközben az LMP nem kényszerül az „egyedül indul a választásokon” kongresszusi határozatának idő előtti feladására. Ehhez közös kezdeményezésekre, akciókra van szükség országos és helyi szinten egyaránt. A közös fellépés során szerzett tapasztalatok alapján érdemes lefolytatni az egyeztetést az egyéni képviselőjelöltekről, együtt az önkormányzati választások előkészítésével.

Mivel az MSZP célja, hogy ne csak az LMP-vel, hanem ha lehet más demokratikus ellenzéki formációval, így az Együttel, Párbeszéddel és végül a DK-val is létrejöjjön az együttműködés, ezért az egyéni jelöltekről szóló egyeztetés során ezt érvényesíteni kell. Természetesen a közös lista belső arányainak méltányosaknak kell lennie minden fél számára, biztosítva az önálló frakcióalakítás és a parlamenti működés szakmai és politikai feltételeit a későbbiekre. Nem azért, mert az MSZP a legnagyobb párt az együttműködésre ítélt politikai pártok között, hanem, mert a legalkalmasabb politikus miniszterelnök-jelöltségét tartja a siker zálogának, olyat aki már bizonyított, ezért erre a tisztségre Botka Lászlót jelöli.

Az LMP-vel, az Együtt-tel és a Párbeszéddel történő megállapodás után kísérletet kell tenni a DK-val való együttműködésre. Változatlanul igaz, hogy Gyurcsány Ferenc nem szerepelhet a közös listán, mert a közvélemény szemében szimbolizálja a kormányzati sikertelenséget, és mert őt egyetlen partner sem fogadná el, így vele nem teljesülhet a stratégiai alapcélkitűzés: az egy egyéni jelölt, közös lista és miniszterelnök-jelölt. Ezért nem tekinthető Botka–Gyurcsány-küzdelemnek a Gyurcsány Ferenc szereplése körüli vita. Botka Lászlónak az a hálátlan szerep jutott, hogy érvényesítse a stratégia alapkövetelményét.

Minden stratégia persze annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Mi még nagyon keveset tettünk ezért. Igaza van Tamás Gáspár Miklósnak, keresni kell a megoldást, mert szükség van a változásra, és mert nagy társadalmi támogatottsága van a kormányváltásnak. Az MSZP-nek higgadtan, de határozottan, ha kell önkorlátozó módon mindent meg kell tennie, hogy létrejöjjön a választási együttműködés. Azonban, ha ez mégsem sikerül, akkor kérnie kell minden olyan demokratikus ellenzéki szavazó támogatást, aki változást akart.

A szerző az MSZP politikusa, volt honvédelmi miniszter

Az írás a hvg.hu-n jelent meg. 

München után

2017-02-23 13:49

Kapcsolódó párttagok