2012. július 03. 11:02

Növekedés nélkül nincs győzelem!

Azt még a közgazdasági tankönyvek helyett tündérmese-könyveket forgató szabadságharcosok is beláthatják, hogy a győzelem kulcsa a növekedés. Növekedés nélkül ugyanis nem lesznek új, adófizető munkahelyek.

Bár a tegnap bejelentett munkahelymentő akció eredménye még jó ideig nem látható, a miniszterelnök tegnapi beszédének azon eleme, amely szerint a kormány az elmúlt két évben példát mutatott Európának, máris valóra vált. Valóban példát mutattunk Európának – negatív példát. Az elmúlt évben 11,2 százalékosra hízott hazai munkanélküliség ma már meghaladja az EU-átlagot.

Adjuk ehhez hozzá, hogy soha annyi vállalkozást nem számoltak fel Magyarországon, mint az utóbbi fél évben, valamint, hogy a beruházások szintén soha nem látott mértékű zuhanást mutatnak, s máris képet kapunk az Orbán-Matolcsy kettős ”történelmi” tetteinek következményeiről.

Versenyképes magyar vállalkozások nélkül nem lesznek beruházások. Beruházások nélkül nem lesz gazdasági növekedés. Növekedés nélkül pedig nem lesznek új, adófizető munkahelyek. A győzelem kulcsa tehát egy kormányciklusokon átívelő versenyképesség-növelő, beruházásbarát üzleti környezet és költségvetési politika kialakítása.

Ezért javasoljuk a Növekedési és Foglalkoztatási Tanács (NFT) létrehozását, amely – amerikai mintára – a kormánytól és a pártoktól független javaslattevő és véleményező intézmény lenne, és amelynek munkájában a bal-és jobboldali szakpolitikusok mellett a kormány szakértői, az üzleti élet képviselői, valamint a munkavállalók és a civil szervezetek egyenlő súllyal vennének részt.

Javasoljuk továbbá az uniós források felhasználásának gyorsítását, a hátrányos helyzetű térségek védelme érdekében azt, hogy a munkahelyteremtő javaslatok között ne csupán életkori, hanem területi sajátosságok is kapjanak figyelmet, valamint hogy az Európai Unió mellett elkötelezett pártok képviselői mielőbb határozzanak meg egy betartható és a mindenkori magyar kormány által betartandó euróbevezetési menetrendet.

Gúr Nándor,
a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság elnöke,
az MSZP alelnöke