Önkormányzatiság: folyamatos kivéreztetés

Önkormányzatiság: folyamatos kivéreztetés
Az Európai Magyarország című konferencia záró beszélgetése az önkormányzatiság jövőjéről szólt. Bánó András moderátor vendégei között tapasztalt és kevésbé régi városvezetők voltak.

Az Önkormányzati alternatívák című beszélgetés résztvevői között ott volt Wittinghoff Tamás Budaörs, Karácsony Gergely Zugló, Tóth József Angyalföld, valamint Botka László Szeged polgármestere. Bánó András egy roppant aktuális kérdéssel fordult Wittinghoff Tamáshoz, hiszen az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás ügyében az Alkotmánybírósághoz fordult a város képviselő-testülete. Budaörs első embere elmondta: ha létezik még magyar jogállam, ezt a rendelkezést meg kell semmisítenie a taláros testületnek, hiszen úgy akar a kormány tőlük kétmilliárdot beszedni, hogy az részben a város saját bevételeit érinti.

A résztvevők persze némi iróniával megjegyezték, hogy a mai magyar közéletben a törvényességre hivatkozni naiv dolog, hiszen több 2010 óta megszületett jogszabály nyíltan szembe megy a hatályos törvényekkel, mégsem gördített senki akadályt az alkalmazásuk elé. Tóth József kifejtette: különböző jogcímeken sokkal több pénzt vonnak el az önkormányzatoktól, mint amennyi feladatot átvesz tőlük az állam. Botka László ezt kiegészítette azzal, hogy a legékesebb példa erre az úgynevezett állami kukaholding létrehozása, amely a szemétszállítás feladatát nem látja el, csak a pénzt szedi be a lakosságtól. A szegediek ezért most egy összegben kell, hogy megfizessék az április óta felhalmozódott közüzemi díjat, az önkormányzati cégnek pedig a bevétel kiesése ellenére el kellett végeznie a feladatokat.

Tóth József szerint 2010-től a kormány nem tekinti partnereknek az önkormányzatokat, csakis az önállóságuk és tevékenységi köreik csorbítása a cél. Ezt jól látják a fideszes polgármesterek is, ám nyíltan nem emelhetik fel a szavukat, mert félnek a retorzióktól. Botka László szerint komoly veszélyben van az önkormányzatiság eszméje, a települések kivéreztetése folyamatos. Ez a tendencia elsősorban a szociális ellátórendszerre mér komoly csapást, így az önkormányzatok egyik legfontosabb feladata, hogy a szűkös lehetőségek ellenére biztosítsák a forrásokat a hátrányos helyzetben lévők számára.

Karácsony Gergely hangsúlyozta, hogy bár nagyon élvezi a polgármesteri munkát Zuglóban, tisztában van vele, hogy az önkormányzatiság fénykora a 2010 előtti időkre esik. Nem jó dolog, hogy polgármesterek nem lehetnek országgyűlési képviselők, mert így nincs képviseletük a Parlamentben a helyi politikusoknak. Botka László ehhez hozzátette, hogy ennek a rendelkezésnek az is célja lehetett, hogy a sikeres kormánypárti képviselők ne nőhessenek túl Orbán Viktoron, ne erősödjön meg az a politikusi generáció a Fideszen belül, amely komoly tapasztalatot szerzett a helyi ügyekben, és jól látják azokat a bajokat, melyekről az Országgyűlésben ülő párttársaiknak fogalmuk sincs, esetleg nem akarnak tudomást venni ezekről.

Kishantos Botka mögött

2017-08-16 15:43