MTI/mszp.hu
2011. december 15. 17:19

Orbán a jegybanki devizatartalékra tenné rá a kezét

A miniszterelnök szándékai mögött az sejlik fel, hogy a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete összevonásával tulajdonképpen a 36 milliárd eurós jegybanki devizatartalékra akarja rátenni a kezét - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Békéscsabán.

A pártelnök emlékeztetett: Simor András jegybankelnök korábban határozottan állást foglalt az ellen, hogy egy "növekedési pumpába" tegyék ezt a pénzt. A politikus szavai szerint egy ilyen lépés "egyértelműen bedöntené az országot."

Mesterházy Attila elmondta: sem formailag, sem tartalmilag nem értenek egyet az MNB és a PSZÁF összevonásával. A bizottsági tagoknak szerdán anélkül kellett volna vitatkozniuk a felvetésről, hogy megismerhették volna annak részleteit. Habár a Fidesz európai példákra hivatkozik, azt látni kell - folytatta -, hogy elsősorban az eurozóna tagállamaiban gyakorlat a hasonló megoldás, hiszen ott már korlátozottabbak a monetáris politika lehetőségei. Beszélt arról is, hogy sok helyen egy ilyen csúcsszervet a jegybankelnök irányít.

Mesterházy Attila az MTI kérdésére azt mondta: "értelmes vitát" lehetne arról folytatni, hogy egy összevont pénzügyi csúcsszervet a mostani jegybankelnök vezessen-e. Hozzátette azonban, hogy megítélésük szerint a mostani rendszer megfelelően működik.

A politikus elfogadhatatlannak tartja a jegybanktörvény módosítását is. Mint mondta, a monetáris tanács létszámának bővítése, a jegybankelnök és a PSZÁF vezetője mellé egy harmadik alelnök "beültetése" egyértelműen olyan elképzelések, amelyekkel a Fidesz a kormányzásának útjában álló fékek és egyensúlyok rendszerét igyekszik lebontani.

Kitért arra is, hogy a piacok Magyarországba vetett bizalmát sem segítené egy ilyen lépés. "Semmilyen intézkedést nem tudunk támogatni, ami az MNB függetlenségét korlátozza, megkérdőjelezi vagy csak a lehetőségét veti föl ennek" - fogalmazott az MSZP parlamenti frakcióvezetője.

Mesterházy Attila a sajtótájékoztatón üdvözölte, hogy sajtóhírek szerint ismét lesz pénzügyminisztérium, amit Varga Mihály vezethet a jövőben. Közlése szerint ezzel Orbán Viktor belátta tévedését, megfogadta korábbi tanácsukat és egy Matolcsy Györgynél kiegyensúlyozottabb politikust bíz meg. Mesterházy Attila egyben újfent a nemzetgazdasági miniszter távozását sürgette.

A szocialisták véleménye az, hogy a 2012-es költségvetés csak "sebtapaszt kapott", a fő számok újratárgyalása nélkül további módosítások és újabb megszorítások válnak majd szükségessé - mondta a pártelnök.

A frakcióvezető az MTI kérdésére elmondta: szakértői számításokra alapozva jövőre 0,5-1,5 százalék közötti gazdasági recessziót várnak, de pesszimista forgatókönyvek szerint a visszaesés 2,5 százalék is lehet.

Mesterházy Attila közölte azt is, hogy az MSZP hétfői frakcióülésére meghívták Fellegi Tamás tárca nélküli minisztert is, akitől az IMF-fel folytatandó tárgyalások kapcsán "legalább annyi nyilvánosságot kérnek, mint amennyit a szocialista kormány az akkor ellenzékben lévő Fidesznek 2008-ban megadott."