mszp.hu | Győr Modern Városok program Orbán Viktor
2017. április 23. 19:09

Orbán Viktor Győrben

Örömmel értesültünk róla, hogy a Modern Városok Program keretén belül Orbán Viktor rávette magát, hogy végre Győrbe is ellátogasson
 A miniszterelnök a korábbi helyszíneken több ígéretet is tett az adott városoknak, ezért mi elkészítettük javaslatainkat, hogy Győrnek mivel tudna segíteni. Bízunk benne, hogy a látogatáson érdemi dolgokról is szó lesz, és miniszterelnök úr nem ugyanazokat fogja újra elmondani, amik korábban már nyilvánosságra kerültek. Így tudunk a Keleti elkerülő út befejező szakaszáról, a város kényelmes és üzembiztos tömegközlekedésének működtetéséhez szükséges száz új buszról, a karácsonyi ajándékként beígért Szauter utca kiszélesítéséről, az Ifjúság körút felújításának befejezéséről, Bécsi kapu tér felújításáról és a 83-as út új bevezető szakaszáról is.
 
Győr már most is modern város, az alábbi javaslataink azonban hozzásegíthetik, hogy még élhetőbb legyen: a 82-es veszprémi főút 2x2 sávos új bevezető szakasza, az 1-es számú főút nyugati és keleti ki- és bevezető szakaszának 2x2 sávra történő kiszélesítése, a város közigazgatási területén átmenő, állami kezelésben lévő főutak teherbírásának növelése és burkolatának cseréje. Készüljön el végre a várost elkerülő körgyűrű (nyugati elkerülő)! Szükség van a vasútállomás és a buszpályaudvar felújítására, az elővárosi kötöttpályás tömegközlekedés kialakítására, a lakótelepeken élők parkolási gondjainak kezelésére, illetve a győri kórház elavult épületeinek felújítására, és a betegek, valamint a látogatók parkolási problémájának megoldására. A kórházban a hosszú várólisták lerövidítése érdekében helyezzenek üzembe új CT és MR készülékeket.  Szükséges továbbá: a város munkaerő problémáit orvosolandó, bérlakás program elindítása, a Győri Nemzeti Színház teljes felújítására és a színház előtti téren mélygarázs építése, új hangversenyterem építése, a Generációk Házának felújítása, új szabadidősport-komplexum, aquapark, illetve vízi sportpálya kialakítása társadalmi és szakmai egyeztetéssel.
 
Dísztér, stadion és zenélő szökőkút már van, azt köszönjük, nem kérünk.
 
Győr, 2017. április 23.
 
Pollreisz Balázs
frakcióvezető
 
 ​