mszp.hu | Belföld | gyermekéhezés szegényég
2015. december 09. 14:16

Összevissza beszélnek a kormánypártok a szegénységről

Összevissza beszélnek a kormánypártok a szegénységről
Továbbra is összevissza beszélnek és hazudoznak a fideszes politikusok a szegénységről. Rétvári Bence ma az állami tévében arról beszélt, hogy 600 ezerrel csökkentették a szegények számát, miközben minden kutatás szerint drasztikusan nő a szegénységben élők száma Magyarországon.
A fideszes Kovács József pedig azzal hárította el a Népjóléti bizottságban az ehetetlen menzakoszt országgyűlésbe való bevezetését, hogy felnőtt emberként ő igenis el tudja dönteni, mit hajlandó megenni és mit nem. Erről örömmel értesültünk, ám nem csak az iskolákban főznek a bukott menzarendelet által előírt receptek szerint, hanem például a szociális otthonokban is. Ezek szerint az ott élő felnőttek döntése nem számít, ahogy a gyerekeké sem. 
 
Kormánypárti politikusok korábban is tettek hajmeresztő nyilatkozatokat a szegénységgel kapcsolatban. Gondoljunk csak Harrach Péter KDNP-frakcióvezetőre, aki szerint a gyerekéhezés mindössze „életforma kérdése”. Ezek a nyilatkozatok azt mutatják, hogy a Fidesz-KDNP-nek fogalma sincs, hogyan élnek ma az emberek. Ezért azt ajánljuk, ne csak a kormányzati luxusautókból tájékozódjanak, mert a szolgálati autókból nem látszanak az éhes gyerekek.
 
Papíron persze csökken a szegénység, hiszen a KSH egy ócska trükkel egyik napról a másikra megfelezi a szegények számát. Ettől azonban nem lesz kevesebb az éhező gyerek. A szegénység felszámolásának első lépése az lenne, ha tisztességes fizetést kapnának az emberek. Ez a gyermekéhezés teljes felszámolásával együtt megoldható lenne.
 
Bangóné Borbély Ildikó,
a Népjóléti bizottság tagja
 
Heringes Anita,
országgyűlési képviselő

Kishantos Botka mögött

2017-08-16 15:43