Ötpárti egyeztetést kezdeményezünk

Az MSZP határozott álláspontja szerint a hazánk biztonságát szavatoló intézményrendszer kialakítása és megfelelő működtetése a pártpolitikán felül álló nemzeti érdek. Ennek megfelelően a nemzetbiztonsági szolgálatok működését szabályozó törvényeket hagyományosan nagy többséggel szokta elfogadni az Országgyűlés.

Ezzel szemben a kormánypárti többség 2013 tavaszán az MSZP tiltakozása ellenére fogadta el a nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályairól szóló törvényt, ami széles körben érdemi jogorvoslat nélkül tette volna lehetővé a magánszféra korlátozását.

Az Alkotmánybíróság azonban visszaigazolta alkotmányos aggályainkat és idén márciusban megsemmisítette az áterőltetett törvénymódosítást. Ezzel lehetőség nyílt arra, hogy az Országgyűlés ezúttal konszenzussal alkosson törvényt a nemzetbiztonsági ellenőrzésről. Ehhez megfelelő alapot biztosít a kormány most benyújtott törvényjavaslata, ami valóban az egyensúly megteremtésére törekszik, a magánszféra védelme és a nemzetbiztonsági érdekek között. Ugyanakkor a törvényjavaslat még számos ponton korrekcióra szorul, a hibák azonban érdemi, szakmai párbeszéd révén orvosolhatók.

Ezért a mai napon Pintér Sándor belügyminiszternél ötpárti egyeztetés összehívását kezdeményeztük.

Molnár Zsolt,
a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke

Harangozó Tamás,
a Honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke