Progresszív gazdaságpolitikai konferencia

Az Európai Parlament szocialista és demokrata frakciójának vezetője szerint meg kell mutatni, hogy van alternatívája a neoliberalizmusnak és a nacionalista, fóbiákra épülő, bezárkózó politikának is. Az osztrák Hannes Swoboda a képviselőcsoport Progresszív gazdaság című konferenciáját megnyitva beszélt erről pénteken Budapesten.


Hangsúlyozta, hogy a pénzügyi-gazdasági válság nyomán növekvő társadalmi különbségek leküzdése nemcsak gazdasági és szociális, hanem politikai kérdés is, hiszen - mint Görögország példája mutatja - a válságkezelés együtt járhat szélsőséges pártok megerősödésével.

A baloldal feladata megmutatni, hogy van progresszív, a növekedést középpontba állító alternatívája a megszorításoknak, és van alternatívája a nacionalizmusnak is - mondta.

Hangsúlyozta, hogy a baloldal nem a bankok és multinacionális vállalatok védelmezője, célja a nagyobb igazságosság és a társadalmi különbségek csökkentése.


Mesterházy Attila, az MSZP elnöke arról beszélt, az Orbán-kormány politikája "fojtogatja" a gazdaságot és a "mélybe húzza" a társadalmat, folyamatosan növeli a jövedelmi különbségeket, nem tud növekedést elérni, és csak közmunkával, "statisztikai machinációval" teszi kimutathatóvá a foglalkoztatottság bővülését, miközben a versenyszférában egyre kevesebben dolgoznak.

Szerinte a kormány sikerpropagandájával szemben Magyarország "zuhanórepülésben van". Ám az Orbán-kormány példája azt mutatja, hogy a megszorító politikához is lehet támogatást szerezni, ha nemzeti mázzal öntik le - mondta a szocialista pártelnök, fontosnak tartva, hogy ezzel egy reális, baloldali gazdaságpolitikát állítsanak szembe.

A konferencián bemutatták azt a tanulmányt, amelyet a korábban az MSZP gazdasági programjának alapját is kidolgozó GKI Gazdaságkutató Zrt. készített a szocialista és demokrata EP-frakció megrendelésére a válságkezelés tanulságairól és a kelet-közép-európai államok kilátásairól.


Vértes András, a GKI elnöke azt mondta, a 11 vizsgált kelet-közép-európai ország közül a lengyelek, az észtek és a szlovákok kezelték a legjobban a 2008-ban kezdődő válságot.

A tanulmány Magyarországról azt jegyzi meg, hogy a kormány által követett unortodox gazdaságpolitika nem egyeztethető össze a piacgazdasági alapelvekkel és nem eredményezett valódi reformokat. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az "ötlethiány" miatt több térségbeli ország is másolni kezdte a magyar intézkedéseket - Lengyelországban például hasonlóan alakították át a korábbi magánnyugdíjrendszert.