Népszava
2012. május 09. 09:24

Saját magánál lobbizhat Orbán államtitkára

Nem tartja be az összeférhetetlenségről szóló szabályokat Kovács Pál, és államtitkárként is az egyik legnagyobb iparági szövetség igazgatótanácsának elnöke. Nem meglepő módon ő is a Simicska-birodalom kormányzati tagja.

Orbán Viktor nem kétszínű, szó szerint azt teszi, amit mond - legalábbis ha a gazdasági szereplők helyzetbe hozásáról van szó. Amint tegnap a parlamentben deklarálta, állami beosztásba is szokott kinevezni olyanokat, akiknek korábban jelentős gazdasági szerepük volt. "Ez helyes, föltéve, hogy jól végzik a munkájukat. Ezt várjuk el tőlük: végezzék jól munkájukat és tartsák be a törvényeket. Egyébként Magyarországnak nagy, magyar vállatokra van szüksége minden jelentős területen.", mondta a parlamentben Magyarország miniszterelnöke.

És a jelek szerint a miniszterelnök nem is ragaszkodik a múlt időhöz, miszerint olyanokat juttat pozícióba, akiknek nagy gazdasági szerepük volt. Itt van példának okáért a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Ahol a Simicska Lajossal korábban együttműködő Németh Lászlóné a tárcavezető, főtanácsadóként pedig Nyerges Zsolt (a Fidesz-barát Közgép elnöke) öccse súg neki. És hogy a miniszter alatti szint se maradjon ellenőrzés nélkül, államtitkárként Kovács Pál tevékenykedik itt.

Aki Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség igazgatótanácsának elnöke a mai napig, legalábbis a szervezet honlapjának tanúsága szerint. Sőt, Kovács maga is úgy tudja március 18.-ai vagyonnyilatkozata alapján, hogy ő egyszerre államtitkár, és elnök. Így fel is tünteti, hogy kormánytagként 997200 forint a járandósága, míg az igazgatótanács fejeként tovább 462 ezer forintot keres. Márpedig a törvény egyértelműen fogalmaz az összeférhetetlenséggel kapcsolatban: a politikai vezető további munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet.

Márpedig Kovács Pált - a Magyar Közlöny tanúsága szerint - a miniszterelnök javaslatára nevezték ki, február elsejei hatállyal. És a jogszabályok szerint 30 nap állt volna rendelkezésére, hogy összeférhetetlenségét megszüntesse, de nem tette. Mindenesetre a törvény betűje szerint az országgyűlési képviselői megbízatással nem rendelkező állami vezető esetében is bárki kezdeményezhet eljárást az összeférhetetlenségi bizottság elnökénél - amennyiben úgy gondolja, hogy valami hibádzik a vagyonnyilatkozatban.

Persze megeshet, hogy Kovács pusztán a korábbi beidegződések miatt nem szüntette meg március elsejéig az összeférhetetlenséget, ugyanis korábban helyettes államtitkárként fungált. Ezt a tisztséget pedig a vonatkozó jogszabály szakmai vezetőnek minősíti, és megengedőbb összeférhetetlenségi rendet fogalmaz meg, mint a politikai vezetők (az államtitkár már ennek számít) esetében. Az viszont teljesen mindegy, hogy helyettes- vagy teljes jogú államtitkárról van szó, az mindenképp etikátlan, hogy az energetikáért felelős kormányzati vezető a legnagyobb energiaipari lobbiszervezet elnöke.

A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetségben ugyanis mindenki jelen van: az Eon, a Mol, és természetesen a gázüzletágat bekebelező MVM is. Utóbbit most Baji Csaba vezeti, aki a Paksi Atomerőmű vezérigazgatójaként jó kapcsolatot ápolt az akkor szintén ott dolgozó Kováccsal. Emlékeztetőül: Baji pályafutása a Paksi Atomerőműnél kezdődött, mikor 2001-ben az első Orbán-kormány idején a kabinet menesztette a korábban általa kinevezett vezérigazgatót és helyére az akkor mindössze 36 éves közgazdászt nevezte ki. Illetve Bajival a vállalat vezetésébe különböző szálakon a szolnoki Axon-csoporthoz kötődő személyek kerültek. Az új paksi vezérigazgató 2001 közepéig maga is az Axon Lízing és Pénzügyi Rt. felügyelőbizottsági tagja volt. Márpedig az Axon-csoport Nyerges Zsolt hátországa.

N. B. Gy. / nepszava.hu

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=547589