mszp.hu | Belföld, Gazdaság, Külföld | Európai Unió közlemény
2016. augusztus 31. 16:38

Schulz: az Európai Uniónak egy erős Magyarországra van szüksége

Schulz: az Európai Uniónak egy erős Magyarországra van szüksége
„Az Európai Uniónak egy erős Magyarországra van szüksége, Magyarországnak pedig egy erős Európai Unió az érdeke. Úgy gondolom, hogy Molnár Gyula egy olyan erős és fontos partner, akivel az Unió jövőjét közösen alakítani tudjuk majd” - fogalmazott Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, miután irodájában fogadta az MSZP vezetőjét és delegációját.
Molnár Gyula a tanácskozás után arról beszélt, hogy a Fidesz egy dologban már bizonyosan elveszítette a kétharmadát: a korábban vallott „magyar, európai és keresztény” hármasból sem az európai, sem a keresztény értékeket nem követi. Az MSZP első embere egyértelművé tette, hogy egyetértés volt a magyar szocialisták és az Európai Parlament elnöke között abban, hogy az EU jelen formájában érdemi reformra szorul, de progresszív és valós megoldásokra, nem pedig az európai közösséget szétverni szándékozó, orbáni kamujavaslatokra.
 
„Miközben Orbán plakátokon üzenget Brüsszelnek, addig mi, előremutató és a hosszú távú magyar érdekeket szolgáló javaslatokkal érkeztünk az Európai Unió fővárosába. Közpénzen folytatott kekeckedés helyett a magyar társadalmat húsbavágó módon érintő szociális és egészségügyi kérdésekről tárgyaltunk” - tette hozzá Molnár Gyula.
 
Az MSZP tárgyalódelegációban a pártelnök mellett helyet kapott Ujhelyi István és Szanyi Tibor EP-képviselők, Gurmai Zita, az Európai Szocialisták Pártja nőszervezetének elnöke és Szabó Vilmos, az MSZP nemzetközi titkára.
 
MSZP