mszp.hu | Belföld | Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
2014. június 13. 09:23

Segítség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének

Veres János, az MSZP megyei elnöke sajtótájékoztatón gratulált azoknak a politikusoknak, akik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei képviselőként kormányzati tisztséget is fognak viselni. – A munkájuk megítélésénél azt fogjuk elsődleges szempontnak tekinteni, hogy képviselőként, államtitkárként, miniszterként milyen eredményeket érnek majd el a megye felzárkóztatása érdekében – mondta, s hozzátette: javaslatokkal is élni fognak, ahogy ezt eddig is tették.

– Két, a megye számára nagyon fontos területen kapott helyi politikus kormányzati tisztséget. Ők egyrészt a foglalkoztatás, a munkahelyek számának „trükközések” nélküli bővítése révén, illetve a nagyprojektek ütemének felgyorsításával (az autópálya-építés, az infrastruktúra-fejlesztés folytatásával, víztározók bővítésével és építésével, a védgátak megerősítésével) és újak indításával segíthetik a megye fejlődését – zárta sajtótájékoztatóját Dr. Veres János.