2012. szeptember 10. 16:40

Semmit se ad, ki késve ad

Kétszer ad, ki gyorsan ad, semmit sem ad, ki késve ad – tartja a mondás. Orbán Viktor most jött csak rá, hogy az elszegényedő családosok számára is tegyen egy gesztust. Elkésett ezzel, miniszterelnök úr!

Orbán Viktor bejelentette, hogy legkésőbb 2014 januárjáig bevezetik a családi adózást. Az MSZP álláspontja szerint a támogatásokat az alacsony jövedelműeknek is biztosítani kell, akik pedig nem rendelkeznek munkahellyel, azok is részesüljenek a családi kedvezményekből. Ám felhívnánk a figyelmet arra, ez a lépés elkésett. Különösen annak fényében, hogy a kétharmados többség számára mik voltak eddig a legfontosabb ügyek.

Nem késtek el lebontani a demokráciát, nem késtek el bevezetni a gazdagokat segítő új adórendszert, nem késtek el a munka törvénykönyvének dolgozóellenesé tételével, nem késtek el elvenni az özvegyi nyugdíjasok egy részének a jövedelmét, illetve nem késtek el az egyetemisták állami támogatású helyeinek csökkentésével.

Az Orbán-kormány számára tehát az utolsó szempont az, hogy a családosok számára könnyebbé tegye az életet, és azok számára nyújtson érdemi segítséget, akiknek valóban szüksége van rá. Ez elfogadhatatlan, mert kétszer ad, ki gyorsan ad, semmit sem ad, ki késve ad.

Kormos Kata,
az MSZP szóvivője