mszp.hu | Belföld, Gazdaság | élelmiszeráfa közlemény
2014. november 13. 13:27

Sunyi, rejtett áfaemeléssel 33 százalékra emelik az élelmiszerek forgalmi adóját!

Az MSZP tiltakozik az ellen, hogy jövő évtől egy rejtett áfaemeléssel 33 százalék legyen az élelmiszerek forgalmi adója. A korrupt Fidesz-KDNP-kormányzat ugyanis január 1-től sunyi módon 6 százalékos plusz adót tesz minden élelmiszerre. Ez az élelmiszerlánc-felügyeleti díj, amely eddig 0,1 százalék volt, most viszont a 60-szorosára, 6 százalékra nő, és mivel ugyanúgy beépül az élelmiszerek árába, mint az áfa, az eddig 27 százalékos forgalmi adót 33 százalékosra emeli.

Úgy látszik, az Orbán-kormány még többet akar lopni, ezért növeli tovább a korrupciót, hiszen az eddigi milliárdos csalások is a rekordmagasságú élelmiszeráfa miatt történtek.

Az MSZP követeli, hogy a kormányzat azonnal állítsa le adóemeléssel működtetett korrupciós gépezetét, vonják vissza az összes jövő évi adótörvényt, sunyi, rejtett áfaemelés helyett pedig vizsgálják ki az áfacsalásokat, s azt, hogy a NAV elnöke illetve vezetőtársai milyen szerepet játszottak ezekben!

Gőgös Zoltán,
az MSZP-elnökhelyettese