2012. június 22. 15:12

Szánt a fideszes gyógypedagógus

Ezzel még nagy baj nem lenne, ha ez a hóbortja, csak akkor a saját földjén tegye. Ezzel szemben a helyzet az, hogy a fideszes politikus felesége kvázi ingyen jutott köztulajdonban lévő földhöz pályázat útján. Már csak azt lenne jó tudni, hogy a helyi gazdálkodókkal szemben mióta ér többet a földbérleti pályázati kiírásban, ha valaki gyógypedagógiai ismereteit akarja a földbe plántálni. Minden bizonnyal a kedves férj politikai hovatartozása is beszámított a pályázati kiírásba, bár még nem nyilvános, melyik feltétel volt ez.

A földterület értékét némileg emeli, hogy légvonalban 900 méterre található a Balatontól. Nem mellesleg – minő véletlen – szinte centiken múlt, hogy megfelelt a pályázatban kiírt 20 kilométeres kritériumnak a pályázó lakóhelye és a földterület közötti távolság. Azaz Szedlák úr neje nem balatonvilágosi gazdálkodó.

Azonban a leginkább felháborító a fideszes honatya és polgármester, Szedlák Attila védekezése: ”A feleségem családjának voltak földjei, amit az államosításkor elvettek, most tulajdonképpen visszakapta ezeket.” Mióta függ össze a kártérítés és a földbérleti pályázat? Vagy a Fidesz értelmezésben ezek a fogalmak szinonimák? A Fidesz így intézi a szerinte nem teljesült kártérítéseket?

Ettől még dicséretes, ha úgy dönt, hogy meg szeretné adni az esélyt gyermekeinek, hogy a földből éljenek meg, mint a nagyszüleik, azonban némileg visszatetsző, hogy mindezt gazdálkodók számára kiírt pályázaton elnyerhető földdel akarja megvalósítani, érzékelhető politikai befolyásolással.

Mert mi mással nyerhetett Szedlák úr, ha gazdálkodói tapasztalatait jól mutatja, hogy szakmai önéletrajzában sem lehet fellelni földművelésre utaló életszakaszt, hiszen szakmáját tekintve mérnök-informatikus, politikai pályája előtt a közigazgatásban dolgozott. Hasonlóképpen nem szántott még életében egy percet sem gyógypedagógus neje, ahogy két gyermekük sem túrja majd a földet.

A fideszes honatya szerint ” a helyi gazdálkodókkal fogjuk megműveltetni a területet.” Ez a kijelentés igazolja, hogy szemenszedett hazugság, hogy gyermekeinek földművelési vágyát akarta ily módon kielégíteni, hiszen azok egy percet sem akarnak rajta dolgozni. Igaz, ha szó szerint vesszük szavait, azaz ”szeretnénk a gyerekeinknek megadni az esélyt, hogy a földből élhessenek ”, akkor minden stimmel. Dolgozni nem akarnak rajta, csak megélni belőle és ezért minden eszközt bevetettek, hogy megszerezzék a földet a valóban gazdálkodni akaró, földműveléshez értő helyi gazdálkodók elől. Ez az igazi fideszes mentalitás. Dolgozni nem akarnak, de elvenni a közvagyont mások elől, harácsolni, másokból ingyen élni, azt igen.

Az MSZP felszólítja Budai Gyulát, hogy vizsgáltassa ki ezeket a gyanús földbérleti pályázatokat! Amennyiben nem teszi, vagy politikai kifogásokkal akar kibújni a döntés alól, akkor jelezzük, hogy az MSZP minden gyanús földbérleti pályázatot kivizsgál és amennyiben hibát talál, a földbérleteket megszűnteti.