mszp.hu | Külföld
2017. január 17. 21:18

Szanyi Tibor: A Fidesz és a liberálisok nagykoalícióban kívánják irányítani az Európai Parlamentet

Szanyi Tibor: A Fidesz és a liberálisok nagykoalícióban kívánják irányítani az Európai Parlamentet
Az Európai Parlament mai strasbourgi plenáris ülésén a testület mandátumából hátralévő két és fél évre a néppárti, olasz Antonio Tajanit választotta elnökéül, a frakciók közötti megállapodás alapján félidőben távozó szocialista Martin Schulz utódjául.
Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője a döntés kapcsán emlékeztetett rá, hogy bár szocialista és számos más képviselőtársával együtt politikai kötődése és korábbi tevékenysége okán nem támogatták a néppárti jelöltet, Tajani elnökjelölti kampányában azt ígérte, hogy megválasztása esetén pártatlanul, kizárólag az EU érdekeit és értékeit szem előtt tartva látja majd el a megbízatását. Mindezt ráadásul úgy sikerült elérni, hogy a liberális frakció a politikai pluralizmust elárulva garantálta, hogy az Európai Unió mindhárom intézménye (az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament) is jobboldali vezetés alá kerüljön. Magyar szempontból ez annyit jelent, hogy a Fidesz is kimutatta foga fehérjét, azaz, hogy a hatalom megtartása vagy megszerzése érdekében bárkivel hajlandó összefogni: Magyarországon a szélsőjobboldallal, Európában a liberálisokkal.
 
„Az európai szocialisták részéről mandátumunk második félidejében is folyamatosan megköveteljük majd, hogy az Európai Parlament munkáját a legalapvetőbb európai érték, a társadalmi és nemzetközi szolidaritás iránti elkötelezettség vezérelje. Saját képviselői munkám szempontjából is fontosnak tartom, hogy az EP megőrizze azt a kezdeményező, mobilizáló politikai szerepet, amely az utóbbi időben az európai intézmények között főszereplővé tette a fenntartható fejlődésért, az igazságosabb társadalmi teherviselésért, az adócsalások visszaszorításáért, a szegénység felszámolásáért, valamit az emberi jogokért való kiállás terén” - hangsúlyozta Szanyi Tibor.
 
A magyar szocialista képviselő az EP elnökéről szóló szavazás eredményére utalva kijelentette: „Ez a szavazás is tükrözte az Európai Parlament erős politikai szándékát az EU-ellenes, populista szélsőség elszigetelésére. Remélem, hogy az elnökválasztás után lehiggadva, az európai értékeket előtérbe helyezve az Európai Néppárt is levonja ebből a megfelelő következtetést és végre kizárja soraiból a Fideszt”.

Kapcsolódó párttagok