mszp.hu | Külföld | közlemény
2017. január 27. 10:05

Szanyi Tibor a Holokauszt Emléknapon: „Soha többé fasizmust!”

Szanyi Tibor a Holokauszt Emléknapon: „Soha többé fasizmust!”
Az Európai Parlament brüsszeli épületében a testület tagjai, élükön újonnan megválasztott elnökükkel, az olasz Antonio Tajanival, az idén is közös megemlékezést tartottak az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulóját jelző január 27-i Holokauszt Emléknap alkalmából.
A rendezvény jelentőségét és emelkedettségét Szanyi Tibor magyar szocialista képviselő így méltatta: „Olyan ritka alkalom ez, amikor Európa első számú választott törvényhozói valódi politikai és emberi közösségként nyilvánulnak meg, amikor képviselőtársaimmal szinte pártállástól függetlenül demokratikus egységben emlékezünk az áldozatokra és fogalmazzuk meg a Holokauszt tanulságait. Ilyenkor képviselőin keresztül egész Európa gyászolja a náci gázkamrákban meggyilkolt hat millió polgárát - akik közül minden negyedik gyermek, minden tízedik pedig magyar honfitársunk volt. Együtt próbáljuk felfogni a felfoghatatlan mértékű embertelenséget és közösen üzenjük saját honfitársainknak, vezetőinknek, politikusainknak a ma is aktuális történelmi tanulságokat: Le a gyűlölettel, az erőszakkal! Le az antiszemitizmussal! Soha többé fasizmust!”
  
Szanyi Tibor szerint ma európaiként, magyar demokrataként különös érzékenységgel kell fogadnunk közös történelmünk ilyen drámai tanulságait. „Legfőképpen azt, hogy egységes és határozott európai cselekvésre van szükség minden olyan esetben, amikor az erőszak, a terrorizmus, az idegengyűlölet, az antiszemitizmus, a kisebbségek megalázása, a menekültekkel szembeni kegyetlenség formájában az embertelenség – valójában az emberi gonoszság - a hatalom politikai eszközévé válik.”

Kapcsolódó párttagok