Szanyi Tibor a strasbourgi bírósághoz fordul, amiért nem mondhatta el interpellációját

A véleménynyilvánítási szabadság és a képviselői jogok korlátozásaként értékeli Szanyi Tibor, hogy Kövér László házelnök ismét megakadályozta parlamenti interpellációjának elmondását. A szocialista politikus ezért a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul - nyilatkozta hétfőn az MTI-nek.

Kövér László azt mondta: azért utasította vissza az MSZP-s politikus interpellációját, mert megfogalmazása sérti az Országgyűlés tekintélyét, elhangzása fegyelmi intézkedésre is okot adhatna. Hozzátette, döntésekor figyelembe vette az alkotmányügyi és az ügyrendi bizottság állásfoglalásait, majd úgy fogalmazott: "és ez a jövőben is így lesz".
    
Szanyi Tibor ezúttal is a trafiküggyel kapcsolatban kérdezte volna Németh Lászlóné fejlesztési minisztert, csakúgy mint három héttel ezelőtt, amikor a házelnök hasonló indokokkal visszautasította interpellációját.
    
Az első esetet még egyszerű túlkapásként értékelte, de mivel ugyanabban a témában rövid időn belül másodszor sem kap szót az Országgyűlésben, a strasbourgi bírósághoz fordul jogorvoslatért - közölte Szanyi Tibor, elfogadhatatlannak értékelve, hogy korlátozzák egyéni választókerületi képviselőként megszerzett jogosítványait. Hozzátette: a házelnök szavai arról árulkodnak, hogy belátható időn belül nem kíván neki szót adni az interpellációs időszakban.
    
Szanyi Tibor arról is beszámolt, hogy Facebook-oldalán közzétette az interpelláció szövegét, hogy mindenki számára világos legyen, abban nincsenek sértő kijelentések. Egyúttal kifogásolta, hogy az a Kövér László jár el vele szemben, aki többször is óbégatásnak minősítette a szocialista képviselők közbeszólásait. "Nem hiszem, hogy eddig a mélységig én le tudtam volna süllyedni, még akarattal is" - mondta.
    
Szerinte nyilvánvaló, hogy a házelnök nem stiláris megfontolásokból, hanem politikai okok miatt akadályozta meg interpellációja elmondását. Meggyőződése ugyanakkor Kövér László "hülye játékot játszik", mivel interpellációja kisebb visszhangot váltana ki, ha csak az ülésteremben hangozna el, és nem kerekedne belőle ügy.