fmh.hu
2012. július 27. 09:35

Százmilliókat vesznek el Fehérvártól

A jövő évi központi költségvetés Márton Roland számításai szerint 1,6 milliárd forintnyi forrást von el Székesfehérvártól.

– Az Orbán-kormány a jövő évi költségvetési törvény rendelkezései szerint jövőre elvonja a város illetékbevételeit, a gépjárműadó 60 százalékát. Habár feladatot is vonnak el az önkormányzattól, a központi költségvetés jóval több pénzt és forrást vesz el, mint feladatot. Számításaink szerint az elvonás a fenti tételek alapján 1,6 milliárdot jelent Székesfehérvár esetében – jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Márton Roland, az MSZP fehérvári szervezetének elnöke.

Hozzátette, a központi elvonások fedezésére a fideszes városvezetés új adók, például építmény- és telekadó bevezetésével és a lakossági rezsiköltségek (távhő, víz, szemétszállítás) emelésével reagált. Az olyan új adófajták, mint a tranzakciós adó, a telefonadó vagy a biztosítási adó, a város költségvetését is érintik, ennek hatásai az év második felében várhatóak, s további százmilliókat vesznek el a várostól.