Belföld | Párbeszéd a Nemzetért
2012. október 16. 15:19

Szerkesztett összefoglaló a „Párbeszéd a Nemzetért” kampány keretében zajlott webes konzultációról

 Az MSZP megbízásából a József Attila Alapítvány elkészítette az „Ajánlat Magyarországnak” című vitairatot, amely szakpolitikai témák szerint csoportosítva, de átfogó igénnyel és horizontális megfontolásokkal törekszik a későbbi választási program kereteinek kijelölésére. A „Párbeszéd a Nemzetért” kampány keretében webes konzultációt szerveztünk a vitairat egyes fejezetei alapján készített szakterületi politikai vitaindítókra alapozva, a kapcsolat.hu portál e célra kialakított honlapján, ahol a vita résztvevői kifejthették véleményüket a dokumentumról, valamint egymás hozzászólásairól.

 

A „Párbeszéd a Nemzetért” honlap legegyszerűbben az MSZP weboldalának tetején elhelyezett linkre kattintva érhető el. Szekeres Imrének, az Alapítvány kuratóriuma elnökének párbeszédre felhívó beköszöntője mellett tartalmazza a politikai vitaindítók témagazda szakértőinek nevét, arra kattintva az illető kapcsolat-profilját és elektronikus elérhetőségét. A honlapról elérhető és letölthető az ”Ajánlat Magyarországnak” vitairat. Az alábbiakban a beköszöntő kapcsán és szakterületenként összegezzük a web-vita tapasztalatait, tartalmi jelzéseit.

Tovább a teljes dokumentumhoz >>>