Tarlós István másokra hárítja a felelősséget a hajléktalanok ügyében

Az MSZP szerint Tarlós István főpolgármester a kerületekre, a parlamentre és magukra a hajléktalanokra hárítja át a fedél nélküliek problémáját.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakciójának vezetője hétfőn Tarlós István főpolgármester e témában tartott sajtótájékoztatójára reagálva közölte: százmilliós nagyságrenddel csökkent a hajléktalanok ellátására fordítható pénz, a szakmai szervezetek pedig úgy látják, hogy a védett területekről való kitiltással nem megszüntetik, csak áthelyezik a problémát.

A politikus hozzátette, nemzetközi példák vannak arra, hogy sok helyen a szociális háló nagyon erős, ennek lényege, hogy aki csak anyagi okok miatt kerülne az utcára, azt meg tudják védeni.

Az MSZP fővárosi frakcióvezetője azt javasolja Tarlós Istvánnak, hogy a közterületekre ne rendőröket és közterület-felügyelőket küldjön, hanem szociális munkásokat, akik el tudják irányítani a fedél nélkülieket oda, ahol segítenek nekik.

Tarlós István főpolgármester korábban azt közölte, hogy novemberre elkészülhet a főváros azon új rendelete, amely a szabálysértési törvény módosítása nyomán meghatározza azokat a területeket, ahol tilos lesz életvitelszerűen élni.