2012. október 03. 10:33

Teljes abortusztilalmat akar a kormány?

Az MSZP üdvözli, hogy a Fidesz-KDNP nagyobb védelmet és megfelelőbb életfeltételeket kíván biztosítani a gyermekeknek. Viszont tiltakozik Nagy Kálmán azon kijelentései ellen, amelyekkel burkoltan az abortusz tiltását kezdeményezi. Ez nem megoldás a magyar társadalom csökkenő népességének problémájára!

A napokban több olyan kijelentés hangzott el kormánypárti politikusoktól abortuszkérdésben, amely komoly aggodalomra ad okot. Kövér László és Harrach Péter megszólalásai után Nagy Kálmán már kifejezetten arra kérte országgyűlési felszólalásában a minisztériumot, hogy dolgozza ki a
magzatvédelemmel kapcsolatos törvények szigorításának módozatait.

Az MSZP úgy látja, a Fidesz-KDNP utóbbi időben egyre többször megszólaló különféle rendű és rangú politikusai tündérnyelven próbálják előkészíteni a teljes abortusztilalom bevezetését. Mi azonban nem élünk mesevilágban. Követeljük a világos beszédet: az Orbán-kormánynak ez egyszer tiszta vizet kell öntenie a pohárba és világossá kell tennie, mit akar!

A kérdés pedig, amire az MSZP és az egész ország várja a választ, egyszerű: be akarják-e vezetni az abortusztilalmat vagy sem?

Bangóné Borbély Ildikó,
az MSZP elnökségi tagja

Kormos Kata,
az MSZP szóvivője