Teljes zűrzavar nyugdíjügyben

Hiába kormányoz kétharmados többséggel Orbán Viktor, három év alatt sem volt képes a nyugdíjasoknak biztonságos és kiszámítható jövőt biztosítani.

A Fidesz-kormány azzal kezdte, hogy ellopta a nyugdíjpénztárakban lévő megtakarításokat. Várjuk a választ: mit csinált Orbán Viktor az emberek megtakarított pénzével?

Majd jött a rokkantnyugdíjasok vegzálása, megalázása és kirablása. Az Orbán-kormány gátlástalanul bánik velük, az út szélén hagyja őket.

De ez sem volt elég: a Fidesz egy szakmaiatlan és a demográfiát sutba dobó terv részeként elkezdte a fontos, komoly tapasztalatot igénylő területeken a kényszernyugdíjazást: erőszakkal rúgja ki és tereli parkolópályára a bírókat, az orvosokat, az egészségügyi dolgozókat. Az intézkedés közel 15 ezer embert érint.

Közel ötezer pedagógust bocsátanak el, a szaktanárok hiánya miatt iskolák lehetetlenülnek el.

Az egészségügyben 7-8 ezer főt bocsátanak el, így kórházi osztályok újabb tucatjai szűnnek meg! Az onkológiai intézetben például az igazgatón és helyettesén kívül mindenkit elküldenek, ami a rákos betegek gyógyulását, sőt akár életben maradását is veszélyeztetheti.

Orbán Viktor mindig is a nyugdíjasok ellen cselekedett, de amit most csinál, az már túlmegy az épeszűség határán! Amíg a Fidesz kormányoz, senki nyugdíja nincs biztonságban Magyarországon.

Az MSZP a szakemberek és érdekképviseletek bevonásával egy igazságosabb és biztonságosabb nyugdíjrendszert hoz létre.

Korózs Lajos,
elnökségi tag