MTI/mszp.hu | Városliget
2014. október 10. 18:47

Tiltakozás a Városliget beépítése ellen

A Városliget beépítése ellen tiltakoztak az Együtt-PM, a DK, az MSZP és az Összefogás Zuglóért Egyesület szervezésében mintegy négyszázan pénteken Budapesten.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Tóth Csaba Zugló országgyűlési képviselője a demonstráción azt hangsúlyozta, hogy Európa első tervezett közparkját a budapestiek közadakozásából építették. "Nekünk az a dolgunk, hogy megőrizzük ezt az unokáink számára" - tette hozzá.

Azt mondta: országgyűlési képviselőként Papcsák Ferenc, Zugló fideszes polgármestere terjesztette be azt a törvényjavaslatot, amelynek alapján egy állami cég "azt és akkorát" épít a Városligetbe, amit akar.

Karácsony Gergely, a baloldali összefogás zuglói polgármesterjelöltje, akit az "egész évben karácsony" rigmust skandálva fogadtak a demonstráció résztvevői, úgy vélekedett: a Fidesz nemcsak a Városligetben akar fákat kivágni, de a Kossuth téren és az Orczy-kertben is sokat kivágtak.

"Orbán Viktornak nem a kultúra a szívügye, sokkal fontosabb számára a házi pálinka vagy a stadionok" - mondta, hozzátéve: a miniszterelnök a Várba szeretne költözni a Magyar Nemzeti Galéria helyére, ezért kell annak új épületet emelni a Városligetben.

"Már csak egy dolgot tehetünk a Városliget védelmében: a saját testünkkel megvédjük a fákat" - hangoztatta Karácsony Gergely, aki arra szólított fel mindenkit: regisztrálja magát a szervezőknél annak érdekében, hogy "ha megjelennek a láncfűrészek", megvédhessék a fákat.

Garay Klára, a Városliget Barátai Kör vezetője, a baloldali összefogás zuglói önkormányzati képviselőjelöltje arról szólt, hogy miközben a Városliget nem beépíthető terület, a tervezett múzeumi negyed beruházásban mégis 27 ezer négyzetméternyi területet terveznek beépíteni. Eközben pedig azt állítják, hogy nőni fog a közpark zöldterülete - fűzte hozzá.

Szabó Rebeka PM-es politikus azt hangsúlyozta: nem akarják, hogy a parkot 25 méter magas épületekkel építsék be, vagy hogy az ősfák helyett vonalzóval meghúzott fasorok létesüljenek, de "olyan politikusokat sem, akik a megkérdezésünk nélkül döntenek a lakóhelyünkről, és nem veszik figyelembe sem a civil, sem a szakmai tiltakozást".

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke azt kérdezte a demonstrálóktól: vajon el tudták volna képzelni 3-4 évvel ezelőtt, hogy a miniszterelnök kertje végében stadion épüljön, vagy hogy be akarják építeni "Budapest egyik tüdejét". Úgy vélekedett, hogy bármelyik dél-pesti kerület szívesen látna egy olyan kulturális negyedet, mint amilyet a kormány elképzel.

Kukorelly Endre író, az LMP volt országgyűlési képviselője beszédében fogadalmat tett arra: amennyiben megépül a Városligetben a múzeumi negyed, elhagyja az országot. Mint mondta, egyetért egy múzeumi negyed gondolatával, ám azt a Rákosrendezőn vagy a Nyugati pályaudvar mellett kellene megépíteni.

Karácsony Gergely az MTI-nek azt mondta, hogy az Együtt-PM "a rozsdaövezetek" fejlesztésével kötné össze a múzeumi negyed megépítését, polgármesterként támogatná például azt, hogy a földalatti kimenjen Rákosrendező állomásig, és ott épüljön egy múzeumi negyed. Szerinte az még eldöntésre vár, hogy mi legyen a Petőfi Csarnokkal vagy az Ötvenhatosok terével - tette hozzá.

Pusztai Erzsébet, a Modern Magyarország Mozgalom alelnöke, aki szintén jelen volt a tüntetésen, az MTI-nek azt hangsúlyozta, a MoMa a múzeumi negyed koncepciójával sem ért egyet.

A demonstráció végén a résztvevők élőláncot alkotva vették körül az Olof Palme és a George Washington sétányok határolta területet, miközben azt skandálták, hogy "megvédjük a ligetet".

A demonstráción megjelent még Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője, a párt II. kerületi polgármesterjelöltje, Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke.