2011. március 23. 10:17

Tisztelt Budai Gyula!

Bizonyára már Ön is értesült arról, hogy az elmúlt hetekben szinte naponta derült fény egyes álláshalmozó politikusok költségtérítéssel való visszaélésére. Bizonyára Ön előtt sem ismeretlenek azok az ügyek, melyekben kormánypárti országgyűlési képviselők, polgármesterek hónapokon át törvénytelenül vettek fel több százezer forint közpénzt.

Előbb Zsiga Marcell, Miskolc fideszes alpolgármestere, majd az Ön elődje, Papcsák Ferenc zuglói polgármester, a múlt héten Szabó Zsolt hatvani városvezető, most pedig Földi László, Cegléd kereszténydemokrata első embere bukott le azzal, hogy mind az általa vezetett önkormányzattól, mint pedig az Országgyűléstől felmarkolta a költségtérítést, illetve választókerületi pótlékot.

 Tisztelt Elszámoltatási Kormánybiztos Úr!

 Amennyiben Ön és a megbízója komolyan gondolja a törvény előtti egyenlőség szellemében folytatott elszámoltatást, azonnal indítson vizsgálatot a szóban forgó, nyilvánvaló jogsértésbe keveredett kormánypárti politikusok ellen. Hiszen az átlagos adófizető polgárok - akik csekélyebb súlyú hibákért is bírósági eljárásra, súlyos retorziókra számíthatnak - a választott képviselőik, városvezetőik esetében joggal várnak hasonló elbánást.

 Török Zsolt,

szóvivő