Tóbiás József pártelnök a londoni „Demokrata politika a közjó érdekében” konferencia meghívottja

Tóbiás József pártelnök a londoni „Demokrata politika a közjó érdekében” konferencia meghívottja
A szervezők meghívására a pártelnök-frakcióvezető részt vesz a Munkáspárt holdudvarába tartozó Blue Labour mozgalom konferenciáján. A komoly politikai tapasztalattal rendelkező résztvevők között olyan, az angolszász baloldali politikát meghatározó személyek is jelen vannak, mint Lord Maurice Glasman felsőházi képviselő, vagy épp Arnie Graf, aki Barack Obama amerikai elnök és Ed Milliband korábbi munkáspárti elnök tanácsadója is volt.

A konferenciát az a gondolat hívta életre, hogy az európai baloldalnak olyan hiteles víziót kell kínálnia és megvalósítania, amely a dolgozóknak gyarapodást ígér, sikerrel fellép a munkáltatók és a tőke túlzott hatalma ellen, illetőleg olyan gazdasági elemzéseknek ad teret, amelyek az egyenlőséget teremtő politika irányába mutatnak a piacgazdaság biztonságának garantálása mellett.

A résztvevők leginkább azt járják körbe, hogy miként lehet a világban jelenleg uralkodó folyamatok mellett újra megteremteni a munka és a képzettség értékét, hogyan lehet értelmes és értéket teremtő munkát kínálni, és ezáltal hogyan teremthető anyagi biztonság az állampolgárok részére.

Abban többé-kevésbé mindenki egyetért, hogy ijesztő mértéket öltöttek a jövedelmi különbségek, és így a jelenkor egyik legnagyobb kihívásává váltak. A helyzetet csak tovább rontja, hogy a megfelelő szabályozás hiánya miatt a munkavállalók egyre kiszolgáltatottabbá válnak.

Tóbiás József pártelnök egyedüli közép-kelet-európai résztvevőként magyar példákon keresztül szemléltette a régiónkban uralkodó állapotokat, és osztotta meg tapasztalatait a témában. 

Kapcsolódó párttagok