mesterhazy.hu | Belföld
2013. május 05. 06:59

Tolvajkormány

Ha dohányról van szó, nem ismernek tréfát. Nincs az a pénz, amit a Fidesz ne akarna ellopni. Nincs az a törvény, amit ennek érdekében ne csavarna ki. Nincs az a morális határvonal, amit a fideszesek ne lépnének át.

Amit a trafik-koncesszió kapcsán látunk, az nem kivétel, hanem szabály. A csalás törvényerőre emelése. A hűbéresek jutalmazása. Tisztességes emberek, családok megélhetésének veszélyeztetése. Ez maga a Fidesz-rendszer. A Fidesz-rendszer: tolvajrendszer.
 
Nézzük egyenként. A Fidesz először is állami monopóliummá tette a dohánykereskedelmet, aminek egyenes következményeként saját játszóterévé alakította a dohánykereskedelem szabályozását. Már a koncessziós pályázatok kiírását követően változott meg a nemzeti dohányboltok termékköre és a kereskedelmi árrés. Ez önmagában elfogadhatatlan. Majd amikor kiderült, hogy a pályázatok nagy részét egyszerűen elcsalták, akkor a fideszes többség brutálisan beszűkítette a közérdekű adatokhoz való hozzáférés jogát. Ezentúl lényegében kizárólag az állam vizsgálhatná önmagát. Titkosak a pályázatok, titkos a bírálóbizottság. Formálisan minden törvényesen zajlik, hiszen bármilyen tisztességtelenség, bármilyen lopási módszer jut eszükbe, azt törvényesítik.
 
Mindennek célja a hűbéresek jutalmazása. Barátok és üzletfelek jutnak jövedelmező álláshoz, az állam által kipárnázott üzleti lehetőséghez. Országos és helyi Fidesz-politikusok közvetlen környezete jut biztos bevételhez, ami fenntartja hűségüket az állampárthoz, egyben lehetőséget teremt arra is, hogy nyereségükből pénzt pumpáljanak vissza a Fideszbe. Közben megfosztják a jó üzlet lehetőségétől mindazokat, akik a Fidesztől független életet képzelnek el maguknak. Mikor a kormánypárti politikusok a magyar vállalkozók helyzetbe hozásáról papolnak, akkor valójában arra gondolnak, hogy pénz csak a hozzájuk hűséges embereknél legyen, mindenki más az ő kegyüktől függjön. Ha ennek módszere a lopás és a csalás, akkor lopnak és csalnak. Ahogy most is.  
 
A Fidesz-rendszerben bárkitől bármit bármikor el lehet venni. A Fidesz veszélyt jelent az emberekre. Trafikjoghoz is az juthatott, aki Fidesz-hűbéres, vagy olyan szerencsés vállalkozó, akinek a boltját nem nézte ki magának egy fideszes haver. Nincs itt semmiféle szabadságharc, nincs szó a magyar vállalkozások kedvezményezéséről. Valójában a Fidesz saját klientúrájának kiépítése és bebetonozása zajlik. Ha külföldiek állnak ennek útjában, akkor őket söprik félre, ha magyar vállalkozók jelentenek akadályt, akkor őket.
 
Ez nem mutyizás, hanem ipari méretű csalás. A Fidesz-rendszer a maga pőre valóságában. Ha pénzt látnak, kell nekik. Ha kell nekik, elveszik.
 
A trafikbotránnyal kapcsolatban nyolc kérdéssel fordultam a nemzeti fejlesztési miniszterhez. Választ kell kapnunk arra, nyilvánosak lesznek-e a pályázatok, illetve a pályázat elbírálásának feltételei. Világossá kell válnia, tervezi-e  a minisztérium a trafiktender eredményeinek felülvizsgálatát. Nincsenek illúzióim a válaszokkal kapcsolatban. Mégis, ki kell mondatni a kormánnyal, hogyan zajlanak a dolgok. Mondják el minél többször a hazugságaikat, hadd hallják minél többen.
 
A trafikügy persze csak az egyik a rendszer botrányai közül. A magán-nyugdíjvagyon ellopása, a földpályázatok elcsalása, elsimicskázott közbeszerzések szegélyezik a Fidesz rablógazdálkodásának útját. A Fidesz-kormány saját népétől lopja el a pénzt. Egyre inkább látható, hogy az alaptörvénytől a nemzetközi szervezetekkel és a multicégekkel való összeveszésig szinte minden, ami ebben a ciklusban történik kizárólag azt a célt szolgálja, hogy a Fidesz akármit megtehessen a magyar emberekkel, hogy elvehessen tőlük bármit.
 
A Fidesz szabadságharca csakis önmagáról szól. Önző és velejéig tisztességtelen, az emberek biztonságát alapvetően veszélyeztető rendszer ez. Tolvajrendszer tolvajkormánnyal. Egy ilyen rendszer nem maradhat hatalmon. Leváltása közös cél, ennek érdekében szükséges a lehető legszélesebb körű demokratikus összefogás.