szegénység
2013. december 12. 09:49

Tovább nőtt a szegénység Heves megyében

Társadalmi kirekesztettségben, szegénységben, mindennapi megélhetési gondokkal küzdve él Magyarország lakosságának mintegy 35-40 százaléka az Eurostat legfrissebb felmérései alapján.

Megdöbbentő adatok láttak napvilágot az Európai Unió tagországait megélhetési, társadalmi és gazdasági szempontból vizsgáló mutató szerint.

Az Orbán-kormány annyival jobban teljesít, hogy soha nem látott mértékű szegénység tombol Magyarországon, de az országos átlagtól még siralmasabb a helyzet Heves megyében.

Az egykoron szebb gazdasági és társadalmi mutatókat látott Heves megyében ma több mint százezer ember küzd mindennapi megélhetési gondokkal, él a létminimum szintjén, ez egyébként a megye lakosságának csaknem egyharmada.

Úgy is mondhatnánk, Heves megyében minden harmadik ember nyomorog!

Magyarországon 26 százalék él anyagi nélkülözésben, e téren is jelentős romlás történt, hiszen 2011-ben még 23 százalék tartozott ebbe a kategóriába.

2011-2012-ben minőségi éhezés volt, amit mára a mennyiségi éhezés váltott fel. Ami nem csoda akkor, amikor folyamatosan emelkedik az alapvető élelmiszerek ára.

Az országos fogyasztási átlagot tekintve a sertéshús átlagára 60 Ft-tal nőtt az elmúlt három hónapban a tojás ára pedig 10 Ft-tal.

Valóban jobban teljesít a kormány?

Az MSZP kormányra kerülve csökkenteni kívánja ezeket a terheket, a jelenlegi 27-ről 5 százalékra kívánja leszállítani az alapvető élelmiszerek – nemcsak a sertéshús – áfáját, és a többkulcsos személyi jövedelemadó visszavezetésével a gazdagoktól a szegényekhez kívánja irányítani az adóból, a gazdagoktól befolyt többletet.