mszp.hu | EP2014 közlemény Horn Gyula
2014. május 24. 12:56

Továbbra is Horn Gyula termet a Parlamentbe!

Azután, hogy az Európai Parlamentben – magyar és német képviselők közös kezdeményezésére – termet neveznek el Horn Gyuláról, nemrég azzal a kezdeményezéssel éltem, hogy viselje Magyarország korábbi miniszterelnökének nevét egy terem a magyar törvényhozás épületében is. Egyúttal jeleztem, hogy amennyiben a kormánypártok hasonló javaslattal élnének Antall József kapcsán, a szocialisták támogatni fogják a kezdeményezést.

Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke ezzel kapcsolatos írásbeli megkeresésemre nem reagált, csak a Népszabadság újságírójának válaszolt. A Fidesz választmányi elnöke szerint „sem erkölcsileg, sem politikailag nem időszerű és indokolt”, hogy „az 1956-os karhatalmista” Horn Gyula nevét országházi terem viselje.

Kövér László mindezt Magyarország azon, az újkori demokrácia idején kiemelkedő többséggel megválasztott volt miniszterelnökével kapcsolatban fogalmazza meg, akinek nevét utca viseli Németországban és terem fogja viselni a nevét az Európai Parlamentben. Akiről a fideszes házelnök pártfőnöke, Orbán Viktor azt mondta: több az, ami őket összeköti, mint ami szétválasztja. Akiről Schmidt Mária azt állította: „amikor kellett, és lehetősége volt rá, megtette, amit megkövetelt tőle a haza.” Mondja ezt Kövér László arról a – politikai életében nyilvánvalóan hibás döntéseket is meghozó - Horn Gyuláról, aki államférfiként kiütötte az első követ a berlini falból, aki újraegyesítette Európát, aki kikötötte Magyarország hajóját a polgári, demokratikus Nyugaton.

Horn Gyula egy nagy európai volt. Úgy látszik, azzal, hogy terem viselje a nevét a magyar Országgyűlésben, meg kell várni, míg Kövér László távozik a közéletből. Eljön ez az idő is. Megvárjuk.

Ujhelyi István,
a Magyar Országgyűlés korábbi alelnöke,
EP-képviselőjelölt