2011. augusztus 27. 16:00

Transzparenspályázat a baloldali tüntetéskultúráért

Ma reggel Török Zsolt, az MSZP szóvivője és Torzsa Sándor, a Societas – Baloldali Ifjúsági Mozgalom budapesti elnöke tartott közös sajtótájékoztatót, melyen Torzsa Sándor az alábbiakat mondta el:

A tüntetés minden polgári demokráciában alkalmazott szokás, egy olyan véleménynyilvánítási eszköz, amellyel a választópolgárok két választás között is élhetnek. A Societas – Baloldali Ifjúsági Mozgalom arra kéri az embereket, hogy vegyenek részt a szakszervezeti demonstrációkon.

Gyakran olvashatjuk az interneten, hogy a baloldalnak nincsen tüntetéskultúrája. Ez a kijelentés már azért is sántít, mert azt állítja, hogy a jobboldalnak van. Mi nem olyan tüntetésre hívunk, ahol autók gyulladnak fel, kukák repkednek, és telefonfülkék dőlnek ki.

A baloldali tüntetéskultúra jó hangulatú baráti beszélgetéseken alapul. A demonstrációkon az emberek párbeszédet folytatnak Magyarország dolgairól. Barátságok születnek és a gondolkodás tovább folyik, akár egy sör mellet. Megismerik egymást a résztvevők, e-mail címet cserélnek, vagy Facebookon keresik a kapcsolatot. Ezekből a körökből asztaltárságok lesznek, az asztaltársságból pedig Demokrata Körök.

A Societas - Baloldali Ifjúsági Mozgalom, a jókedvű baloldali tüntetéskultúrának a kialakulásához szeretne hozzájárulni, ezért transzparenspályázatot ír ki.

A pályaműveket 2011. október 10-ig lehet feltölteni a Societas Facebook-oldalára: https://www.facebook.com/Societas

A legszellemesebb transzparenseket egy matrica-kampány kertében visszük tovább, mert úgy gondoljuk, ezek a kreatív gondolatok teremthetik meg a Fidesz valódi ellenzékét.