Észak Online
2012. március 01. 08:54

Úgy tűnik, volt értelme az éhségmenetnek

Márciusban elindul az új közfoglalkoztatási program. Talán azért, mert Orbánék rájöttek, lépni kell az ügyben.

Talán a február 6-a és 13-a közötti, közel 200 kilométeres gyaloglással járó figyelemfelkeltő akció, az éhségmenet is segített abban, hogy a kormány – az elbliccelt tavalyi év és az idei év első két hónapja után – március 1-jétől végre hajlandó elindítani az ellehetetlenülés határára sodródott embereknek némi reményt nyújtó közmunkaprogramját. A program ugyanakkor korántsem nyújt mindenkinek megoldást, hiszen Borsod-Abaúj-Zemplénben 66 ezer a regisztrált munkanélküliek száma, nekik kell osztozniuk a várhatóan 10-11 ezer új közfoglalkoztatási álláshelyen. Minderről Gúr Nándor országgyűlési képviselő, a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista elnöke, az éhségmenet egyik résztvevője beszélt szerdán, Miskolcon.

Mint elmondta, a fentiek mellett gond még az is, hogy a szakma nélküliek (akik közül nagyon sokan élnek ebben a megyében) a fideszes kétharmad döntésének megfelelően ma már csak havi 47 ezer forintot kereshetnek napi 8 órás munkával a közfoglalkoztatási programban. Korábban, a szocialista kormányok idején még alacsonyabb minimálbér mellett is többet kereshettek, több mint havi 60 ezer forintot. Ennek az az oka, hogy ezek az emberek akkor megkapták az akkori minimálbért, míg most csak a közfoglalkoztatási minimálbérre jogosultak. S ez jóval kevesebb a jelenlegi, amúgy megemelt minimálbérnél.

Gúr Nándor kitért arra is, hogy hazug az a kormányzati propaganda, amely a statisztikai adatok manipulálásával olyan látszatot kelt, mintha jelentős eredményeket ért volna el a a Fidesz a foglalkoztatás területén. Azt állítják például, hogy 2010-hez képest 31 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. Azt viszont ezzel egyidejűleg elfelejtik közölni, mindezt úgy érték el, hogy közben 51 ezerrel nőtt a részmunkaidősök száma, a teljes munkaidősöké viszont 22 ezerrel csökkent. Tulajdonképpen nem tettek mást, mint újraosztották a munkával eltöltött időkeretet. Ráadásul ott van még a már bejelentett elbocsátások ügye is: csak a Malévtól és a Nokiától ebben az évben összesen mintegy 10 ezer embert küldenek el.

A szocialista politikus kiemelte még, hogy a Fidesz által megváltoztatott jogszabályok miatt ma a regisztrált álláskeresők 1/5-e kap csak álláskeresési támogatást, 1/3-a szociális ellátást, közel fele viszont egyáltalán nem kap semmit. Az szintén aggasztó, hogy emellett még csökkent a legfiatalabb, 15-24 éves korosztály foglalkoztatási aránya is: ennek a korosztálynak ma több mint 26 százaléka álláskereső.

Gúr Nándor emlékeztetett: a Fidesznek három fontos választási ígérete volt. Az egyik a tíz év, egymillió új munkahely szlogen (semmi sem látszik belőle), a másik az egyszeri, nagyarányú adócsökkentés (csak a gazdagoknak hoz a konyhára), a harmadik pedig a közbiztonság javítása (nem sikerült, rosszabbak a statisztikák). Egyetlen területen sem tudnak valós eredményeket felmutatni. „Ehelyett azt látjuk, iszonyatos pénzeket költenek el kommunikációra, hogy azt a látszatot keltsék, jó irányba mennek a dolgok" – jelentette ki Gúr Nándor, de hozzátette: az Erzsébet utalvány sikeréről nehéz lesz meggyőzni azokat, akik eddig 18 ezer forintnyi cafetéria-juttatást vehettek igénybe havonta, míg az Erzsébet utalvánnyal maximum csak 5 ezret.